Ha szeretünk enni, és az úgy nagyjából pont nem érdekel minket, hogy ez miként mutatkozik meg az alakunkon, akkor kétségkívül főnyeremény most Budapesten élni.

Szinte követhetetlen, hogy hány új, jobbnál jobb hely nyílik mostanság a városban, furcsábbnál furcsább neveken és koncepcióval, menő dizájnnal és korábban sosem hallott ételekkel és alapanyagokkal operálva. Szinte késztetést érzünk arra, hogy mindegyiket kipróbáljuk, a városban járva-kelve próbáljuk elmenteni a fejünkben, hogy oké, akkor ide majd visszajövünk a párunkkal, oda meg a kollégáinkkal lehetne szervezni valami kis péntek esti kilépőt, amaz pedig mennyire fog tetszeni a barátnőinknek. Alig bírunk választani, hogy a sós karamelles-maracujás-tonkababos fánkot (most csak kitaláltunk egy baromságot, de lehet aztán, hogy ilyen ízkombó is van már) négyszögletes verzióban válasszuk-e itt, vagy telenyomva tejszínhabbal és megszórva metál szivárványszínű egyszarvú alakú drazséval amott.

És persze még sosem hallottunk korábban a világhírű polinéz konyháról sem, ahol – csak úgy csajosan – orchideákkal tűzdelik tele a fagyikelyhet, amit olyan jó elmajszolni a belvárosi rooftop étteremben! Szóval emiatt most a tuti mongol street foodos (ahol nyereg alakú bárszéken ülhetünk), hátrébb sorolódik a képzeletbeli listánkon. A viccet félretéve, igen örvendetes, hogy ennyire kezdünk kikupálódni ezen a téren is, de azt könnyen elfelejtjük, hogy csak mert nem marhapörköltet eszünk egy olyan helyen, ahol a blúzunk hozzáragad a viaszosvászon terítőhöz, vagy nem egy immár jól ismert logójú helyen toljuk be a hambit a sült krumplival, azért ezek a kaják még semmivel sem egészségesebbek/kevésbé hizlalóbbak.

 

Természetesen egyre több helyen lehet kapni ettől vagy attól mentes, low carb/zsírszegény sütiket és egyebeket is, de valljuk be, ezek jóval kevésbé finomak (sőt, egyenesen sokszor ízetlenek), mint „normál” társaik. Aki pedig most fölhorkan ezen felháborodásában a monitor előtt, javasoljuk, próbálja ki a fentebbi fánkcsodát, és aztán visszatérünk rá! 

Szóval ezzel csak azt akartuk mondani, hogy bár elsőre azt gondolnánk, hogy sokkal könnyebb a helyzetünk a gasztroforradalom kitörése óta, hiszen jóval több az alternatíva, ami közül válogathatunk, valójában sokkal több a kísértés is, ami a keményen formában tartott alakunkat akarja kikezdeni. Meglepődnénk sokszor, hogy miben mennyi felesleges kalória/zsiradék és cukor van, hiába hirdeti ennek ellenkezőjét az adott cég szívhez szóló háttérsztorija.

Félre értés ne essék, korántsem azt akarjuk most sugallni, hogy tegyük fel a szemellenzőt és aszkétaként át ne lépjük egyik hatemeletes, sellőtematikára optimalizált gofri küszöbét sem, hanem azt, hogy mindennek ára van. A sellős gofrinak 2990 Ft, a vele bevitt 1100 kalóriának pedig mondjuk 3 óra edzés.  Ami pszichológiailag is jót fog tenni, hiszen nem emésztjük magunkat olyan megválaszolhatatlan kérdésekkel, minthogy ezt most miért kellett befalni? Szóval igazából bűntudat nélkül el lehet csábulni az újabbnál újabb helyektől, csak akkor számoljunk azzal, hogy a kompenzációt sem ússzuk meg, hogy ismét rendbe szedjük a lelki ismeretünket. Egy All You Can Move-Sportpass ennek a célnak tökéletesen megfelel, több mint 600 sportlétesítmény vár bennünket, hogy feloldozzon a vétkeink alól. Legyen szó csoportos óráról vagy egyéni edzésről, a XS-XXL-es csomagok révén egy csomó mozgásforma közül válogathatunk, hogy melyik legyen a penitenciánk, akár minden nap, egy jutányos havidíj fejében. Hát nem megéri? Szerintünk igen, úgyhogy jó étvágyat!

 

Kapcsolódó bejegyzések