A golf korántsem csupán egy szűk réteg számára elérhető, “úri” időtöltés. A füves pályán játszható sportot űző játékosok számát ugyanis mintegy 50 millió főre becsülik világszerte. Nagy előnye, hogy gyakorlatilag életkori megkötés nélkül bárki kedvét lelheti benne, a kiadós testmozgás mellett ráadásul remek relaxációs lehetőséget és társas eseményt is kínál.

Budapesten két helyszínt is ajánlunk, ahol az alapok elsajátításától a haladó, játékos szintig sajátíthatjuk el és gyakorolhatjuk ezt a különleges sportot.

Highland Golf Club & Academy

A Budán, a XXII. kerületben található létesítmény remekül megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel is, megérkezve mégis távol kerülünk a város zajától és a napi ügyes-bajos dolgainktól. Itt tényleg minden a golfról, az igényes kikapcsolódásról szól.

golf2

Ha még teljesen kezdők lennénk, első lépésként egy 2-2,5 órás (jellemzően szombati) bemutatón ismerkedhetünk az alapütésekkel, körbevezetnek minket a pályán, és egy kisebb versenyben is részünk lehet. Ha tetszett a jó hangulatú bemutató, egy nyolc alkalmas kezdő tanfolyamon sajátíthatjuk el az alapokat, ezután már klubtagok is lehetünk. Először a három szakaszos pályára, majd újabb tanfolyam és sikeres vizsga után már semmi sem állíthat meg, hogy végre a “nagy”, kilenc szakaszos golfpályán is játsszunk. Érdemes elindulni a versenyeken is, ahol neves szponzorok ajándékait lehet megnyerni és sok új barátot, üzletfelet lehet szerezni a jó hangulatú rendezvényeken, klubdélutánokon. Fontos adalék még, hogy juniorokat is várnak, az oktatás 6 éves kortól kezdődik!

Golftanya

A hajógyári szigeten helyet kapott komplexumot szintén jó szívvel ajánljuk a golfozni vágyóknak. Meseszép pálya, neves oktatók és profi felszerelés gondoskodik az önfeledt, ugyanakkor hasznos időtöltésről. Kezdő játékosok számára itt is rendszeresen tartanak bevezető oktatást, a csomagokról személyesen, e-mailben vagy telefonon érdeklődhettek.

A gyakorlás közti pihenőkben kávézójuk barátságos személyzettel, ingyenes wifi hozzáféréssel és hatalmas terasszal várja nem csak a golfozó, hanem kikapcsolódni vágyó vendégeket is. A gyerekek számára játszóteret alakítottak ki a kávézó mellett, a driving range (egy három hektáros füves terület, “gyakorlótér”) pedig kutyabarát.

(x)

aycmujuj7