Akár kislánykori vágyunk volt, de valamiért nem valósult meg, akár most érzünk kedvet és elhivatottságot hozzá, nem maradtunk még le semmiről. Ma már felnőtteknek is oktatnak balettet, egészen az alapoktól, ahonnan aztán kitartó gyakorlással néhány hónap alatt magasabb szintre juthatunk.

A balett remek választás lehet akkor, ha egy olyan új mozgásformába kezdenénk, amely egyszerre kecsesen nőies, ugyanakkor keményen megdolgoztatja az izmainkat és megfelelő állóképességet is ad. Az izmokat ugyanakkor nyújtani is kell, hiszen a balerinához hozzátartozik a hajlékonysága is. Nem lesz könnyű a tanulási folyamat, nagymértékű szorgalmat és önfegyelmet igényel: bizony otthon is szükséges lesz majd gyakorolnod, ha valódi eredményeket szeretnél elérni. Közben viszont azt se felejtsd el, hogy a balett tánc, még hozzá minden tánc alapja – a magas fokú mozgáskoordináció és a tested határainak feszegetése mellett így arra is figyelj, hogy megéld: táncolsz!

Három olyan táncközpontot mutatunk most be, ahol profi oktatók vezetnek be a balett alapjaiba, és segítenek Neked, hogy mindvégig biztonságosan és élvezettel fejlődhess benne.

Balerina Mozgás Központ

A Központ kiválóan megközelíthető helyen, a IX. kerületben várja nem csupán a balettozni vágyókat, hanem azokat is, akik a jóga, a bodyART vagy a gerinctorna iránt érdeklődnek. Ami a filozófiájuk szerint közös ezekben a mozgásformákban, hogy – akárcsak egy balerinát – a harmónia, az egyensúly, a koncentráció és a befelé figyelés jellemzi ezekez.

Többféle szintű (kezdő és haladó) balett órára járhatunk, illetve nem csak mi, hanem csemeténk is ismerkedhet ezzel a műfajjal, hiszen gyerekek számára is tartanak balettet. Ha egyáltalán nincs előképzettségünk vagy már nagyon régen tanultunk balettezni, akkor elsőnként egy “Nulláról kezdő tanfolyamot” szükséges elvégeznünk a Balerinában, és utána kezdhetjük el a Kezdő órák látogatását.

Oktogon Tánc Centrum

“Mi nem táncokat tanítunk, hanem megtanítunk táncolni!” – szól a Centrum számunkra nagyon szimpatikus jelmondata. Főleg, hogy a “tánc” szót “balettra” is ki tudjuk cserélni, illetve szűkíteni. Az Aradi utcai helyszínűkön folyik balettoktatás is teljesen kezdő – kezdő – középhaladó és haladó szinteken. Teljesen kezdő kurzus minden év szeptemberében indul. A legközelebbi kezdő tanfolyam pedig november elején kezdőik a Centrumban. A kezdő szintről egy év után lehet csatlakozni majd a középhaladókhoz – a legjobbaknak. A központ két helyszínén egyébként összesen 25 táncműfaj között válogathatunk, ám bármelyik mellett is horgonyoznánk le végül, a klasszikus balett alapjainak tudása mindenképpen a javunkra fog válni.

Broadway Dance Center

A Zuglóban, a Stadionok metrómegállónál található táncstúdióban Bakó Gábor, a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa által kifejlesztett Jazztánc & balett órán gyakorolhatunk heti egy alkalommal (csütörtök esténként), kezdő-középhaladó szinten. Ez egyszerre jelent tréninget és koreográfia-elsajátítást – korábban erre csak “belsősöknek”, vagyis tánctanároknak és színházi táncosoknak volt lehetőségük. Érdemes belenézni a Center további tanfolyamainak kínálatába is, a paletta ugyanis rendkívül színes: megtanulhatunk páros táncokat (a “specialitás” itt a salsa, a stúdiót ugyanis egy háromszoros világbajnok táncművész és tánctanár páros vezeti), fellépő koreográfiákat, alakformáló táncos edzéseket és a “női táncos kibontakozás” több módját is.

aycmujjj

plakat tömöritett