Egy közel húszéves érát zárt le Mark Simpson, a brit Telegraph napilap újságírója azzal, hogy az annak idején az általa megalkotott metroszexualitást halottnak titulálta, s új műszót dobott be a közösbe: a spornószexualitást (spornosexuality). Persze, miként elődje, ez az életstílus is főként a pasikra lett kifejlesztve, annyi különbséggel, hogy jellegéből adódva, immár ránk, nőkre is adaptálható, nem is kevésbé.
A sport és a pornó összeolvadásából keletkezett szó azt akarja tömören kifejezni, hogy az elmúlt pár évben olyannyira fétisünkké vált a sport és minden, ami vele kéz a kézben jár, olyan attitűdöket veszünk magunkra miatta a közösségi médiás csatornáink segítségével, amely korábban csupán a pornóipar szereplőinél volt fellelhető (és titokban megnézhető).
És egyébként tényleg, el tudtuk volna képzelni még pár éve, hogy fiúk-lányok alig valamit takaró sporttrikókban, dresszekben pózolnak a saját mobiljuk kamerájának, majd némi filterezés után teszik is ki a Facebook- vagy az Instagram-oldalukra a kész műveket? Hogy a különböző, verejtékes testtájékukat zoomolják, s már repül is ki a kép a Snapchatre? Bár az analógia kicsit vad, de ha újabban jártunk egy edzőterem környékén, értjük, mi az alapja.
Szerencsére mindkét nem hivatalos szépségideálja sokat változott az elmúlt pár évben, míg az évtized elején még a soványságtól beesett arcú ropilányok és az erősen feminin jegyeket viselő androgün fiúk voltak a kifutók sztárjai, addig manapság az izmos, életerős, egészséges test az etalon, ezt az – egyébként sok munkával és kitartással megközelítően sokaknak elérhető – ideált űzzük mindannyian, akik az egész napos munka után még rávesszük magunkat az edzésre.
Az elmúlt pár évben a sport az életünk mindennapos részévé vált, úgymint az evés vagy a lélegzés, sőt, némely sportág, mint a futás, egyenesen vallássá. Érzik már egy ideje ezt a trendet a sportszergyártók is, nem is igen győzünk válogatni a szebbnél szebb és színesebbnél színesebb sportcipők, leggingsek, sporttopok és egyéb kiegészítők közt, amellyel szinte elöntenek bennünket szezonról szezonra, sportágról sportágra. Nyilván mindannyian emlékszünk még arra, hogy ment ez „régen”, nagyjából azt a cipőnket „áldoztuk be”, hogy szétugráljuk, amelyet már nemigen mertünk felvenni a mindennapokban. Ehhez képest valószínűleg legtöbbünknek többe került a jelenlegi edzőcipője, mint amelyikben a nap nagy részét tölti. Ha egyáltalán nem sportcipőben járunk az utcán is! Tízből kilencünknél valószínűleg ez most talált-süllyedt.
Bátran kijelenthetjük – s nem kell ehhez világklasszis trendelemzőnek lennünk –a sport és minden, ami vele jár, most tényleg nagyon menő, s lesz is még egy jó darabig. Ahogy a divatirányzatokkal történik, lehet, hogy némiképp veszít majd intenzitásából a körülötte kialakult hype, de a lényegén nem változtat: mindig szeretnénk önmagunkból a legtöbbet kihozni, a komfortzónánkból ki-kilépni, mindennap egy picit büszkék lenni magunkra, na és persze, az sem baj éppen, ha még jól is nézünk ki mellé. A színes-mintás Nike-k, Adidasok és Skechersek mellett pedig ez ügyben egy All You Can Move-kártya is nagyon jó szolgálatot tehet, amellyel különböző frontokon tesztelhetjük magunkat jógától a spinracingig, s több mint 500 létesítmény öltözőjében nyomathatjuk majd magunkról a szűrőkkel jól megmókolt képeket. Avagy minél kevesebb kalória és zsírpárna, annál több lájk.
X