Pilates. Sokak elsősorban talán mint hátfájásúk lehetséges gyógyírjára gondolnak rá, pedig ennél jóval több pluszt rejt magában. Kiss Zsuzsi aereobic edzői múltja után váltott az ízületeket kímélő, ám attól még kemény munkával – és cserébe gyönyörű izomtónusokkal – járó mozgásformára. Amellett, hogy a BeHome Pilates és Mozgásstúdió tulajdonosa és vezető pilates oktatója, célja, hogy szélesebb körben is megismertesse e sport áldásos hatásait. A tokeletesalak.hu segítő-informáló weboldal elindítója, szerzője, aki saját DVD-vel és könyvvel is szeretné megkönnyíteni a pilates alapjainak elsajátítását.

pilates2

Amikor Kiss Zsuzsi 2011-ben először találkozott a pilatesszel, aerobikoktatóként és személyi edzőként dolgozott egy edzőteremben. “Az első pilates órám után csak annyit éreztem, hogy könnyebb járni!” – kezdi Zsuzsi – “A második órán már feltűnt, hogy ez egy teljesen más környezet, mint egy edzőterem. Nyugodtabb, meghittebb, természetesebb, ahol az emberek tényleg beszélgetnek egymással, figyelnek egymásra, örülnek hogy találkoznak. Jó volt visszamenni, úgy éreztem, várnak vissza.” Több óra után pedig, az is világossá vált számára, hogy ez több mint egy edzés, ide tanulni járnak a vendégek, és ezt ő is tanítani szeretné.

Mintha otthon lennél: stúdió a belváros szívében

Zsuzsi egy otthonos hangulatú stúdiót szeretett volna kialakítani vendégei számára – ezt fejezi ki a névadás is: “BeHome” -, ahova mind ők, mind pedig az oktatók szinte hazajárnak. A stúdió így egy lakásban kapott helyet Budapest belvárosában. Kis létszámú órákat tartanak, a vendégek ismerik egymást, megbeszélik, ki mikor jön, próbálják úgy alakítani az életüket, hogy gyakrabban találkozzanak. Zsuzsi szerint diszkrét, szűk közösségek alakultak már ki egy-egy órán. “Ennek én nagyon örülök – meséli – mert ők nem csak azért jönnek, hogy lefogyjanak és izmosodjanak, hanem mert jólesik; ha kimarad, hiányzik a torna. Ez a legfontosabb szerintem ma egy nőnek!

Klubhangulat az órákon

Természetesen a kellemes társaság és környezet mellett a torna ugyanolyan hangsúlyos az órákon. Minden alkalom 60 perc, amit teljesen ki is használnak. “Nem vagyunk élsportolók, és nem célunk a kockahas és a duzzadó izmok, de azért megizzadunk, megküzdünk az alakunkért, és gyakori az izomláz – fogalmaz Zsuzsi, aki a pilates órákon sem tudja – és nem is szeretné – otthon hagyni aerobic és személyi edzői képesítését. A klubhangulat sem ritka így, dinamikus zenéket hallgatnak, és általában kicsit gyorsabban, valamint magasabb ismétlésszámokkal dolgoznak, mint a klasszikus pilatesben.

Pilates :”Az egészséges testtel is csodákat tud művelni”

Zsuzsi szerint a pilates egy zsúfolt életbe is beilleszthető, nem merít ki, mégis formában tart. Beilleszthető az edzéstervbe, hiszen jó kiegyensúlyozója más sportoknak (például a futásnak, a súlyzós edzésnek vagy a jógának), így még jobb eredményt lehet elérni a fő sportban. Erősíti a mély tartóizmokat, segíti a jobb egyensúlyt, és az izmok mellett, azzal összhangban az ízületeket is fejleszti – nem beszélve a hajlékonyságról.

Gyakran azonban nem fér bele az időbe, hogy többféle sportot is űzzünk. “Ha választani kell a lehetőségek közül, akkor a pilatest annak ajánlom, aki teljesen kezdő, sose sportolt, mert lesz ideje megismerni a testét.” – mondja Zsuzsi. Így ugyanúgy hasznos lehet kismamáknak és kisgyerekes anyukáknak – akik fitten szeretnék várni babájukat, vagy már a baba mellett kezdenek el újra magukkal is törődni, és fokozatosan formába lendülni – mint bármelyik korosztályba tartozóknak, akiknek már nem esik jól a dinamikusabb, ugrálósabb mozgás. Illetve sérülés vagy műtét után, akár csak a rehabilitáció idejére vagy hosszútávon. “Az irodai munkát végzőknek és az asztal mellett görnyedőknek pedig mindenképpen! – jegyzi meg Zsuzsi – Azt vettem észre, hogy a pilatesről úgy gondolják, hogy akkor jó, ha valakinek fája a háta. Ám egészséges testtel is csodákat tud művelni.”

Hogyan kezdjünk hozzá?

A pilates alapjainak elsajátításához először egy rövid tanulási idő szükséges. Ez lehet egy oktató videó, egy néhány alkalmas tréning, vagy egyéni óra egy képzett pilates oktatóval. “A személyes tréningeket jobban ajánlom, mint az otthoni megoldásokat – bár azok is hasznosak, de az azonnali javításnál nincs jobb! Látszólag könnyűnek tűnik a pilates, de testtudatra és a módszer gyakorlati ismeretére van szükség ahhoz, hogy tényleg hatásos legyen.” Hiszen a pilates gyakorlatokkal új szokások kialakítása is fontossá válik, például, hogy engedjük le a vállunkat, ne homorítsunk, ne lógassuk a fejünket – nem csak órán! A BeHome-ban felkészítő egyéni óra és alapozó tréning keretében is van mód a tanulásra, illetve a tudás elmélyítésére.

Heti háromszor 30 perc lenne az ideális

“Napi minimum 30 percet ajánlok, ha valaki elszánt annyira, hogy tényleg az élete részévé tegye a pilatest. Én is ezt igyekszem tartani az óráim mellett – mondja Zsuzsi, aki stúdióbeli vendégeinek heti három alkalmat ajánl, de minimum kettőt. Általában a két alkalom, amit meg tudnak oldani a munka és egyebek mellett, “de ilyenkor buzdítom őket az otthoni harmadikra.”

Fontos még, hogy a pilatesben a fejlődés nem egyenlő az edzés idejének növelésével. Inkább a gyakorlatok haladóbb változatainak bevezetésével, a pontosabb végrehajtással és kis eszközökkel, súlyokkal, ellenállásokkal (labdák, 1 kg kézi és lábsúlyok, szalag) lehet nehezíteni, fejlődni.

Eltűnő fájdalmak, szebb tartás, pihentetőbb alvás

Zsuzsi és Timi a BeHome Mozgásstúdió másik oktatója rendszeresen kap visszajelzést a pilatesezőktől, akik a mozgás hatására jobban érzik magukat, rövid idő alatt laposabb a hasuk, érzik az izmaikat és elmúlnak a fájdalmaik. “Gábor, aki az első vendégeim egyike, komoly hátfájással keresett meg. Az első bérlete telt csak be, mikor mondta, hogy már elhagyta a fájdalomcsillapító szedését. Azóta is jön hozzánk tornázni.”

Kiss Zsuzsi és Kiss Timi

Kiss Zsuzsi és Kiss Timi

Olyan történetekre is emlékszik, amikor eltűnt a “banyapúp”, végre kiropogott egy hát, ami már egy hete fájt, elmúlt a lábdagadás, vagy hogy mások dicsérték meg vendégét, milyen szép a tartása (pedig ő észre sem vette), és hogy néhány óra elmaradása után jó, hogy újra itt van, mert megint jól fog aludni este. “Külön öröm nekem az, amikor olyan lánytól kapok e-mailt a sikereiről, akivel még nem is tornáztam, csak az online edzéstervet és videókat követi. Ők általában kisgyerekes anyukák, akik a baba mellett így tudják megoldani a tornát – büszke vagyok rájuk.”

(x)