A Föld esszenciái üvegekbe zárva
98%Összpontszám
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
98%

Ezek a termékek a körülöttünk lévő kincseket gyűjtik össze, és kínálják ehető olajok, krémek és ecetek formájában. A természet adta alapanyagok nem hiányozhatnak egyik konyhából sem: egészségesek, finomak és végtelenül egyszerűek. Önmagukban is fogyaszthatóak, de egy kis kreativitással akár fel is dobhatjuk velük az étkezéseinket.

 

 

 

A régi jó dolgokból igenis maradt valami

„Számtalan kincs vesz körül bennünket minden nap, csak észre kell venni őket” – vallja Danyi Éva, egy különleges vállalkozás megálmodója és jelenlegi ügyvezetője, akivel a kezdetekről beszélgettünk. Arról, hogy milyen indíttatásból vágott bele ebbe az üzletbe, hogy miért pont erre, az első olvasásra érdekesnek és idegennek tűnő szókapcsolatra esett a választása.

„A DonumTerrae azt jelenti: a Föld Ajándéka. A név által lefedett termékek mind-mind olyan alapanyagok, amelyek megtalálhatóak körülöttünk a kezdetektől fogva. Nekünk ajándékozta őket a természet. Amikor úgy döntöttem, hogy belekezdek az olajok, krémek forgalmazásába, az elnevezés jött magától –mesélte nosztalgikus hangulatban. Az utóbbi évtizedekben az élet ritmusának felgyorsulása, gyors éttermek, „műanyag” ételek elszaporodásának következtében eltávolodtunk a természetes nyersanyagoktól, megfeledkeztünk róluk. Ezzel különösen akkor szembesülök, amikor a termékek kóstoltatásánál az emberek a nagyszülők-szülők által készített ételekre asszociálnak a megtapasztalt ízek kapcsán. Mintha eltelt volna húsz-harminc év ezek az aromák nélkül. Pedig nem vesztett el semmi sem, csak másra terelődött a figyelem.”

Célja, hogy olyan egészséges hozzávalókkal bővítsük az éléskamránkat, amelyeket tulajdonképpen ismerünk, csak még ebben a formájukban nem találkoztunk velük.

 

Ami önmagától jó

Ezekkel a termékekkel bárki – az órákat a főzőlap mellett zsonglőrködőtől az időhiánnyal küzdőn át a teljesen kezdő szakácsig – bele tudja csempészni a klasszikus ízeket a mindennapi étkezésekbe, tudniillik nem kell hozzájuk speciális szakácskönyv, sem beszerethetetlen összetevő, esetleg méregdrága eszköz.

Ahogyan az ügyvezető megfogalmazza „különlegessége az egyszerűségében van. Nincs benne rafinéria, azt ki-ki maga adja hozzá. Olyanok, mint egy esszencia. Tiszták, teljesek önmagukban, de készek arra, hogy számtalan módon felhasználásra kerüljenek. Olyan, mintha egy hangszert adnánk az emberek kezébe, hogy a kottát – recepteket– használják, vagy maguk virtuóz módján improvizálnak belőle valami különlegeset, azt rájuk bízzuk.”

Új színt vihetünk a konyhai művészetünkbe azáltal, hogy megbolondítjuk az ételeinket egy kanál krémmel, egy kis ecettel vagy egy olajjal. Gondoljunk bele, hogy reggel az ébresztő italunk mellé az eddig megszokott tejbegrízünket vagy zabkásánkat mogyorós sűrítménnyel fogyasztjuk! Máris könnyebben fogunk felkelni, hogy minél hamarabb átéljük ezt a kulináris élvezetet. Sőt!

Még a bablevesünket vagy a favorit főzelékünket is feldobhatjuk például áfonyaecettel, a dióolajjal pedig ízesíthetjük a legjobb salátánkat is. A gyerekeseknek is kedveznek, mert még a kisebbek is szívesebben megeszik uzsonnára a nyers zöldségeket, ha mennyei tejfölös tökmagkrémbe márthatják.

12572989_1110864098953719_4975589718495002361_n (1)

 

 

A szervezeted is hálás lesz

Nem csak azért érdemes fogyasztani, mert nagyon finomak, hanem mert a testünkre is jó hatással vannak. „A krémek mind olajos magokból készülnek, egy megfelelő– tulajdonképpen nagyon egyszerű–technológia segítségével lehet saját olaj-tartalmukból adódóan ilyen állagúra hozni. Ahogy ülepszenek, az olajuk ki is ül– mintegy lezárja– a krém tetejére, ezáltal tartósítja is azt”.

Mivel natúr finomságokról van szó, ezért ezek nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, tartósítószert, sem adalékanyagot, így glutén-, kazein- és koleszterinmentesek, nincs bennük semmi más, csak tisztán a mag, bizonyos esetekben néhány csepp a saját levéből, valamint egy csipet só.

Természetesen az olajok létrehozásánál is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az előállítás során ne vesszenek el a hasznos tápanyagok, ezért ezek a hidegen sajtolt és finomítatlan sűrű folyadékok gazdagok esszenciális zsírsavakban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Mi több, Éváék magára a kiinduló elemre is ügyelnek, mint megtudtuk tőle, a tököt a szülei termesztik Délvidéken, és amennyiben lehetséges, a többi kiváló minőségű alkotórészt is a környékről szerzik be megbízható kereskedőktől. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az ízletes és aromás eceteket is mind vadon termő, vegyszermentes területekről származó gyümölcsökből gyártják.

 

A jók közül a legjobb

Beszélgetésünk végén feltettük a kérdést, hogy ekkora jelenlegi kínálatból vajon melyik a vásárlók kedvence? Nagyon meggyőző választ kaptunk: „egyértelműen a tökmagkrém. A vásárlói visszajelzések alapján olyan érzésem van néha, mintha egy rég elveszett kincset találtunk volna meg. Az ismeretlen ismerős, akinek nagyon megörülnek az emberek. Olyan, mintha benne koncentrálódna minden: önmagában sűrű, tömény, tapad, ragad, de sokan ebben a formában rajonganak érte igazán. Hozzáadunk némi tejfölt –esetleg fokhagymát– és máris lágy, barátságos, érthető, és mindig kell még egy falat belőle.”    (x)