Mióta a magazin létezik, rengeteg érdekes és értékes emberrel ismerkedtünk meg, akik elképesztő dolgokat vittek véghez. Ebben a kis országban megszámlálhatatlanul sok lelkes, tehetséges, kreatív ember él, akik mindig készek arra, hogy keresztülvigyék a megálmodott ötleteiket. Ha elhagy az ihlet, elég, ha körülnézel a környezetedben.

 

Van az úgy, hogy kitanulunk egy szakmát, majd rájövünk, hogy mégsem a mi világunk. Nem azért mert rossz, csak egyszerűen nem mozgunk benne otthonosan. Azonban a saját végzetünket nem kerülhetjük el, és ha nyitott szemmel járunk, megtaláljuk a saját helyünket a világban. A kreativitásunknak pedig nem állhatjuk útját akkor sem, ha pillanatnyilag nincs időnk, vagy terünk alkotni. Így volt ez Ilyés Julival is. Hogy miért olyan különleges a munkássága, azt elmondja ő maga.

 

Alkoss, pusztán szórakozásból!

„Az ékszertervezéssel az egyetemi éveim alatt kezdtem el foglalkozni, pusztán szórakozásból. Érdekelt a forma és anyaghasználat, kezdetben újrahasznosítható anyagokkal dolgoztam, a tengerből kihalászott üvegdarabokkal és bőrrel. Az ékszereket nem csak készíteni, viselni is szerettem, szeretem.

Az eredeti szakmámat tekintve grafikus vagyok és mesekönyv illusztrátor. 2009-ben végeztem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció tanszékén, majd az ezt követő évben tanár szakon. Grafikusként nem fogott meg a reklámügynökségi munka, úgy éreztem nem nekem való. Illusztrátorként nagyon szívesen dolgozom, csakhogy a mai gyerekkönyv kiadás nem támogatja kellőképpen a szerzőit; ma egy illusztrátor nem tud megélni a munkájából, itthon legalábbis.

Alapos és minőségi munkát szeretek kiadni a kezeim közül, festem az illusztrációkat, így egy-egy kép elkészítése négy-öt napomba kerül. Választanom és döntenem kellett, a mérleg nyelve eldőlt az ékszertervezés javára. Ez nem azt jelenti, hogy a festést befejeztem, azt nem lehet.

A WAMP-on mutatkoztam be először illusztrátorként, majd ékszertervezőként is, és nem várt sikereket értem el szinte azonnal, ami biztosította számomra a folytatást. Érdekelt, hogy mit tudok még kihozni magamból ezen a területen, ezzel kapcsolatosan mindent megnézek és tanulmányozok. Grafikai tapasztalataimat bőségesen tudom kamatoztatni ékszerkészítőként is. Rengeteg ötletem van, időm egyre kevesebb, minden percemet tökéletesen kihasználom.” – mesélt Juli eltökélten.

ij

Juli történetéből is látható, hogy egyik készségünket sem kell talonba tennünk, csak mert aktívan nem foglalkozunk vele. A legtöbb esetben, amit az életünk során megtanultunk, vagy elsajátítottunk, tudjuk majd kamatoztatni más területeken is, ha készek vagyunk egységként tekinteni a dolgokra.

Juli az ékszerek tervezésénél három perspektívát tart a legfontosabbnak. Tisztelni a művészetet, a végeredmény szempontjából pedig mindig a finomságra és a szépségre törekszik. Ettől érzi teljesnek az alkotásait.

Ékszertervezőként szereti ötvözni a különböző alapanyagokat. Kedvencei a réz és a különböző fémötvözetek. A kihívás szempontjából szeret olyan anyagokat is használni, melyek nem formázhatóak, mint például az üveg. Így ugyan a tervezés szabadsága némileg kötöttebb, de kísérletező alkat révén mindig szeret valami újat felfedezni, vagy valami meglévőt újragondolni. Mindig kollekciókban gondolkodik, melyek folyamatosan bővülnek. A SAGA összeállítás megjelenésével pedig már jelmondatává vált, hogy: „A történet folytatódik…”

Illusztrátorként a kedvenc eszköze a ceruza és az akrilfesték, grafikusként pedig a modern technikát veszi igénybe. Itt kapcsolódik össze újra a történet, ugyanis az ékszerek tervezésénél nagyon jól jön a grafikai végzettség; Juli maga tervezi az online és offline megjelenő grafikai anyagokat és az ékszerek fotóit is ő készíti.

ij1

 

Nem számít a kor, ha tudod viselni az ékszert

Juli úgy gondolja, hogy az ékszerei kortalanok és valójában az sem számít, hogy a vevő a sportos vagy az elegáns stílust képviseli, elég, ha beleszeret egy darabba és magabiztossággal felvértezve viseli az ékszert.

De ahogy az ékszertervezés, úgy az illusztrációs is megfelelő elmélyülést igényel, amihez bizony egy jó adag inspiráció sem árt.

 

Én úgy gondolom, hogy minden hatással van mindenre. Most összpontosul minden, amit eddig tanultam az életem során. Egy hároméves kislány édesanyja vagyok, születésétől kezdve szárnyalok, soha nem voltam ilyen gazdag még ötletek szintjén és soha nem voltam ennyire hatékony, ami az időbeosztásomat illeti. Minden percem ki van számolva.

 

Szeretem a meséket, valóságnak élem meg őket. Amikor festek, nem vagyok a jelenben, hanem abban a világban, amit éppen megfestek. Sok mese van a fejemben, de nem tudom őket leírni. Minden inspirál, ami körülvesz a világban. Lehet kép, álom, a kertünkben egy érdekes virág vagy rovar, bármi. Vonzódom a szürreális dolgokhoz.”

 

 

X

(szöveg: Hangai Lilla)