Mi, nők úgy vagyunk kódolva, hogy olykor szükségünk van egy kis időre, mely csak a szépségünk körül forog. Legyen szó egyszerű „karbantartásról”, vagy egy ígéretes randevúról, igyekszünk már jó előre összeegyeztetni kozmetikust, manikűr-pedikűrt, szőrtelenítést, esetleg egy gyors fogfehérítést.

Szalonról szalonra járva pedig nem csak egy kisebb vagyontól szabadulunk meg, hanem a nap végére igazából már nem is vágyunk másra, mint hogy tükörsima lábaink végre hazavigyenek, valamint kedvenc sorozatunk társaságában bezuhanjunk a kanapéba. Apropó, kanapé: miért is nem szépülünk inkább otthon, kényelmesen?

A szépség belülről fakad – nem vitatjuk, de épp úgy igaz az ellentéte is. Ha elégedettek vagyunk a külsőnkkel, az visszahat lelki állapotunkra is: magabiztosabban mozgunk a világban, s a tükörből visszamosolygó nőt is könnyebben tudjuk szeretni.

Érdemes tehát folyamatos figyelmet szentelnünk testi-lelki harmóniánknak. Ez korántsem egyszerű feladat, hiszen munkánk, családunk, barátaink is folytonos odafigyelést igényelnek. S ha már a nap csak huszonnégy órából áll, hajlamosak vagyunk mindenki közül önmagunkat háttérbe szorítani. Ilyenkor jön az ismerős napi kötelességlista: lemondjuk a kozmetikust, s frissítő arckezelés helyett éveket öregszünk a szupermarket kígyózó sorában, hogy időben megfőzzünk, mielőtt elhozzuk a gyereket a szakkörről.

De álljunk csak meg egy pillanatra: miért is gondolunk a szépségápolásra úgy, mint egy hosszadalmas programra, amikor időpont egyeztetés és utazás helyett egészen kényelmesen, otthonról is tehetünk a külsőnkért?

RIO33

Járj haza szépülni!

Néhány évvel ezelőtt, ha szerettük volna kipróbálni a legmodernebb technológiával kifejlesztett elektrokozmetikai csodagépeket (úgy, mint végleges szőrtelenítés, különböző arc- és testfeszesítő készülékek), mindenképpen fel kellett keresnünk egy szépségszalont. Mindezek előtt nem ártott gondosan körbejárni, milyen gépekkel dolgoznak, s nem utolsó sorban mennyire csillagászati áron. Ezután időpontot foglaltunk, s keresztbe tett ujjakkal reméltük, hogy semmi nem húzza át a várva várt szépülési időnket. Tekintve, hogy a plasztikai sebészeten kívül nincs olyan módszer, ami egy alkalom után meghozná a várva várt hatást, így a fenti procedúra akár hetente többször is megismétlődött.

Mára a kozmetikák alapvetően csupa olyan termékkel dolgoznak, amelyek kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, ráadásul nem is gondolnád, milyen gyorsan megtérül az áruk. Bárki vehet magának otthonra IPL vagy lézeres szőrtelenítőt, ultrahangos arcfeszesítőt, fogfehérítő készüléket is, így akár még a szupermarket-főzés-gyerek kombó után is lehetséges elvonulni és magunkkal foglalkozni. Az esti zuhany és fogmosás közé beiktatott ultrahangos arcfeszesítés, szőrtelenítés pedig már korántsem olyan nehezen megoldható dolog, mint a szépségszalonhoz való alkalmazkodás.

 

Gépek, amelyek csodát tesznek a bőröddel

Érdemes a természetes szépségápolást egy kis technikai segítséggel kiegészíteni, hiszen a különböző elektrokozmetikai gépek által a hatóanyagok könnyebben el tudnak jutni a bőr elő szöveteihez, és nem utolsó sorban tökéletesen megtisztítják a bőrfelszínt is.

Szerettük volna megtudni, mi a titka a különféle arcregeneráló gépeknek, így megkérdeztük Magyarország egyik legkedveltebb otthoni használatra kifejlesztett profi kozmetikai gépeket forgalmazó cégét, mely termékeket ajánlanák feltétlen egy női pipereasztalra.

„A kozmetikai szalonok előszeretettel használják az ultrahangot arctisztításra és hatóanyag bevitelre, valamint pattanások ellen – mesélik a Mopa Kft. szakértői, akik a patinás angol gyár, a Rio Beauty képviselői hazánkban. Ez az egykor csúcstechnológia mára elérhetővé vált otthonunkban is, köszönhetően az Ultrahangos arctisztító készüléknek, ami a kozmetikai szalonokban is használt készülékek kicsinyített mása. Ez az apró kis gép gyakorlatilag mindent tud, ami szükséges az alapvető bőrápoláshoz. Használatával csökkenek a hegek, a pigmentáció és a ránctalanításhoz is hozzájárul, eltávolítja a faggyú felesleget és a smink maradványokat, felpuhítja a bőrt.

A pattanások ellen, mitesszeres arcbőr kezelésére rendkívül alkalmas, hiszen nyomkodás nélkül, fájdalommentesen távolítja el a mélyen ülő mitesszereket.

Bőrfiatalítás és ránctalanítás területén pedig elsősorban Lift Plus Arcfeszesítő készüléket ajánlanánk, mellyel a teljes arckezelés mindössze 15 percet vesz igénybe, valamint nyak- és tokafeszesítésre is alkalmazható. A készülék titka a gyengéd izomstimuláció, mely az arcizmokat mozgásra kényszeríti, ezáltal gyengéden feszesíti, emeli és szilárdítja azokat. Az elektromos stimuláció fokozza a helyi keringést, melynek során több oxigént juttat a bőr élő sejtjeibe, valamint a méreganyagok is gyorsabban távoznak. A sejtek felfrissülnek, a bőr üdébbé és feszesebbé válik, az arc kontúrjai újraformálódnak.” 

RIO44

Milyen gépet válasszak?

Fontos, hogy megbízható helyről rendelj, illetve érdemes utánajárni, hol készítik a terméket és mennyi garanciát adnak egyes darabokra.

A Rio Beauty-t azért ajánljuk szívesen, mert termékkínálata gyakorlatilag az egész szépségápolást lefedi, többféle technológiájú szőrtelenítő és arcápoló, bőrfiatalító készüléket is kínálnak, valamint akár fogápolás témában is bátran keresheted őket.

„A Rio csapata évről évre egyedi technológiájú készülékeket fejleszt, melyek hatékonyságát már klinikai tesztek is alátámasztják. Kiemelt figyelmet fordítunk a magas minőség megtartására és vásárlóink elégedettségének megőrzésére. Készülékeink eredeti angol gyártmányok, minőségüket bizonyítja, hogy minden termékre 2 év magyarországi cseregaranciát biztosítunk. Karácsony közeledtével pedig nagyszabású akciókkal várjuk a szépülni és fiatalodni vágyó hölgyeket és urakat.”(X)

(Szöveg: Lőrincz Adrienn)