A személyiségfejlődés és az önismeret kiforrása általában a legkevésbé sem fájdalommentes folyamat. A változások során hajlamosak vagyunk belesüppedni az önsajnálat ingoványos mocsarába, anélkül, hogy végiggondolnánk, mit tanulhatunk a helyzetből.
A tönkrement, megtépázott kapcsolatok és önbecsülés minden földi halandó életének részei. Hol fájdalmasabbak, hol könnyebben tovább tudunk lépni. A kérdés csak az, megéri-e mindent elzárni és elfelejteni, könnyedén tovább lendülni, csak azért, hogy kevesebb szenvedésnek tegyük ki magunkat? A hosszútávú tapasztalatok azt mutatják, hogy nem. Ez a nem pedig a lehető leghatározottabb.
Ha folyamatosan rossz dolgok történnek velünk, az nem azért van, mert az élet egy borzalmas játék, ami úgy van programozva, hogy az ember mindig veszítsen. Egészen addig tesszük ki magunkat a negatív tapasztalatoknak, míg fel nem ismerjük a rossz mintát és nem vesszük a bátorságot arra, hogy változtassunk.
Sokan írtak már sokféle stílusban önsegítő könyveket; olyanokat, melyek személyes tapasztalatokon alapultakat. Sokat olvastunk és szeretjük is őket, mert mindig az önzetlen segítő szándék járja át őket. Ám amikor ez a kötet a kezünkbe akadt, tudtuk, hogy kincset találtunk. Németh Szilvia Aranytükör című könyve pont olyan természetes és sallangmentes, mint amit egy kiteljesedett, önmagával jóban lévő, tanulni vágyó nő írt. Szilvia pont ilyen ember, nem csak a sorokon keresztül, az életben is. Ha hagyod magad elmerülni az Aranytükörben, könnyebben terelget majd az úton az önmegismerés felé, mint a Jung-féle típusvizsgálat.
A partnered mindig tükröt tart eléd
„Boldognak hitt házasságom szinte egyik napról a másikra dőlt romokba, és a veszteség kapcsán számtalanszor fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy miért történik velem mindez. Ahhoz, hogy erre választ is kapjak, egy számomra új úton kellett elindulnom, melynek során rengeteg dolgot tanultam és tapasztaltam meg önmagamról és az életről egyaránt.
Egy idő után azt érzetem, hogy ezzel a tudással szeretnék segíteni másoknak is. Szeretném könnyebben járhatóvá tenni azok számára a belső utazást, akik szintén sorozatos párkapcsolati kudarcokat, veszteségeket élnek meg, akik kevés önbizalommal rendelkeznek, akik keresik a valódi válaszokat életük sorsdöntő kérdéseire, és akik elég bátrak ahhoz, hogy tükörbe merjenek nézni, és változtassanak mindennapi beidegződéseiken.
A regény megírásához az inspirációt maga az élet adta, nekem csupán vissza kellett emlékeznem az egyes helyzetekre, és azok tanulságaira. A szereplőket és a szituációkat néhány helyen megváltoztattam, nehogy bárkit is felismerhessen a környezete, azonban arra ügyeltem, hogy a tapasztalások lényege érintetlen maradjon.
Az Aranytükör arról szól, hogy milyen sok dolgot tanulhatunk meg önmagunkról a párkapcsolatainkon keresztül, ha partnerünkre egy-egy vita, veszekedés vagy nehéz élethelyzet során nem ellenfélként, hanem tükörként tekintünk.
Hiszem azt, hogy a párunk tükröt mutat számunkra mindarról, hogy mi magunk hogyan vélekedünk saját magunkról. Azt gondolom, hogyha sikerül egy-egy nehezen megélt párkapcsolati helyzetet megfelelően kielemezni, hihetetlen sok információhoz jutunk önmagunkról, a saját viselkedésmintáink gyökeréről, és ennek a tudásnak a birtokában képesek lehetünk megváltoztatni mindazon tulajdonságainkat, amelyek hátráltatnak bennünket a boldog élet megteremtésében.
Mindezek mellett a regény segítséget nyújthat a párkapcsolati veszteségek feldolgozásában is azáltal, hogy megmutatja, minden okkal és értünk történt, és elhozza az olvasó számára annak békéjét, hogy minden úgy van jól, ahogy éppen van.
A könyv azonban nem csupán a párkapcsolatban élőkhöz szól, hiszen külön fejezetet szenteltem annak, mennyi mindent tanulhatunk önmagunkról magányos időszakainkban, ha megfelelően használjuk ki a rendelkezésre álló időt. Fontos, hogy ne meneküljünk el a feladat elől az önsajnálatba vagy egy újabb kudarccal kecsegtető kapcsolatba. A magányosan megélt idő ajándékká, és egy magasabb szintű párkapcsolathoz vezető ugródeszkává válhat, ha sikerül a lehető legjobban megismerni, elfogadni és megszeretni önmagunkat.” – mesélt Szilvia, mi pedig tátott szájjal figyeltünk.
A főhős maga az olvasó
Nagyon érdekelt minket, hogy ezeket a tapasztalatokat Szilvia miért pont regény formában hívta életre. Úgy gondolta, hogy egy izgalmas történetbe ágyazott mondanivaló könnyebben megérinti az olvasót, mintha szárazon megfogalmazott intelmekről kellene olvasnia oldalakon keresztül. Mi pedig osztottuk a véleményét, hisz azok a történetek, amelyek a legnagyobb hatással voltak eddigi életünkre, mind regény, novella, vagy színdarab formában jelentek meg. Egy fiktív történetet mindig sokkal könnyebb a saját fantáziánkkal megelevenítenünk, így abból könnyebben lesz beágyazódott emlék.
Szilvia mosolyogva mesélte, hogy a regény olvasói először mindig azt szokták kiemelni, hogy teljesen úgy érzik, ez történet róluk szól. Ha a negatív mintákat felismerik, akkor pedig egyenes út vezet ahhoz, hogy a kötetben lévő pozitív üzenet is gyökeret verjen az olvasók fejében. Hiszen ha felismerjük, hogy ha önmagunkon merünk változtatni, az életünk is változni fog. Szilvia szerint a rossz tulajdonságaink nagy részben csak rosszul rögzült viselkedésminták, amelyek kis odafigyeléssel korrigálhatóak, ezáltal pedig könnyebben el tudjuk fogadni magunkat, amely az emberi lét alfája és omegája.
„Az Aranytükör a Gyógyító szerelem trilógia első kötete, amelyben az élet nyomása az önmagára értéktelen szénként tekintő nőt a sorozatos párkapcsolati kudarcok által gyémánttá préseli. Már elkezdtem a folytatások előkészítését. A trilógia második kötete, a Gyémántcsiszoló majd megmutatja, hogyan képes a szerelem a nyers gyémántot értékes briliánssá formálni azáltal, hogy megszabadítja a párkapcsolati játszmáktól. A harmadik kötet, a Gyógyító Szerelem, pedig elvezet a valódi feltétel nélküli szeretet megismeréséhez, és a feltétel nélküli elfogadás csodájához, miközben felszabadít a karmikus párkapcsolati terheink maradékától.
Az életben minden változik. Egyetlen dolog állandó csupán, és az pont a változás. Ezt el kell tudni fogadni, és együtt kell tudni élni vele. Aki képes erre, annak könnyű az élet, aki ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, és foggal-körömmel próbálja tartósítani a múltat, az saját magát ítéli szenvedésre. Éppen ezért az egyik jelmondatom talán a következő lehetne: Könnyedén elengedem a múltat, és mindazt, ami tovább már nem szolgál engem, hogy élvezhessem a jelent, és megkaphassam a jövőt.”
(X)
(szöveg: Hangai Lilla, nyitókép: pixabay.com)