Ha ugyanannyit dolgozol, mint szoktál, az éjszakai pihenéssel sincs különösebb problémád ezek ellenére mégis mindig fáradtnak, elgyötörtnek és kimerültnek érzed magad, valószínűleg vashiány húzódik a háttérben. Megijedned azonban nem kell, könnyedén kezelheted.

Ha egyéb tüneteket is megfigyelsz magadon, mint például a fakó bőrszín, a töredezett haj és körmök és mindez párosul a fent már említett indokolatlan kimerültséggel és fáradtsággal, akkor érdemes megoldást keresned a problémára. Adott esetben társulhatnak ezek a tünetek koncentrációs problémákkal, az energiaszintünk és állóképességünk csökkenésével, kéz- és lábviszketéssel, repedezett ajkakkal, illetve hajlammal a gyakori megfázásra, amely gyengülő immunrendszerre utalhat. A tünetek hátterében vashiány is állhat.

Az aktív korban lévő fiatal és középkorú nőket még intenzívebben érintheti ez a probléma, ugyanis rengeteg felelősség hárul rájuk. Hiszen ők azok, akik tevékenyen részt vesznek a családok életének irányításában, maximálisan helyt kell állniuk munkahelyükön és mindemellett a havi ciklusuk miatt álladóan vért veszítenek. Ugyanilyen jelentős mértékben oda kell figyelniük a várandós nőknek is a testük megfelelő vasellátására. De a sportolókat, gyermekeket, serdülőkorúakat, az idősebb korosztályt, a betegségből lábadozókat, a vegetáriánusokat és a speciális diétán lévőket is érintheti a vashiányos állapot.

Amint pótoljuk a szervezetünk hiányzó vaskészleteit, a zavaró tüneteknek azonnal búcsút mondhatunk, újra energikusak és fittek leszünk.

salbert2

Ha az étkezéssel bevitt vas nem elegendő

Változatos táplálkozás esetén kevesebb az esély arra, hogy vashiánnyal fog küzdeni a szervezetünk, azonban a gyümölcsök és zöldségek a kimerülő talajnak és a negatív környezeti hatásoknak köszönhetően már nem tartalmaznak annyi tápanyagot, mint régebben. Így előfordulhat, hogy egyes életszakaszokban mindannyian eljutunk oda, hogy a változatos táplálkozás ellenére is hiányt szenvedünk valamiben. Ekkor jó, ha kéznél van valamilyen étrend-kiegészítő, amely természetes összetevőivel, mellékhatások nélkül segít egyensúlyba hozni szervezetünket. Fehérvári Krisztinával, a Sal-Bert Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a hatékony vaspótlásról.

„Normál táplálkozás esetén, ha elegendő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt és húst fogyasztunk, általában nem jelentkezik vashiány. Egyoldalú táplálkozás, szigorú diétázás, várandósság, gyakoribb, vagy nagyobb mennyiségű menstruáció, fejlődésben lévő gyermekek esetében azonban előfordulhat, hogy az étkezéssel bevitt vas nem elegendő.

Ezekhez társulhat még a szervezet vasfelszívódási, vagy raktározási zavara, esetleg ismeretlen eredetű vérzés az emésztőrendszeren keresztül. Ilyen esetekben is felütheti fejét a vashiány, és ha a szükséges mennyiséget nem tudjuk a táplálkozásunkkal egyensúlyba hozni, akkor gyógyszer, vagy jó minőségű étrend-kiegészítő szedése javasolt.

A Kräuterblut szirup válogatott növényi kivonatokból, zöldségekből és gyümölcsökből készül olyan technológiával, amely lehetővé teszi, hogy az összetevőkben lévő vas jól felszívódjon. A tápanyagokat már oldott formában tartalmazza, ezért felszívódásuk az emésztőrendszerben a tablettákhoz képest sokkal gyorsabban megy végbe. Nem tartalmaz alkoholt, tartósítószert, színező- vagy mesterséges aromaanyagokat. Laktózmentes és vegetáriánusok számára is jó választás, hiszen nem tartalmaz állati eredetű hozzávalókat sem.”

salbert3

A Kräuterblut szirup természetes, vas(II)-glükonátból származó vas(II)-t, B1, B2, B6, B12 és C-vitaminokat tartalmaz, így erősítve egymás hatását. A szirup növényi kivonatokból épül fel egy elég impozáns lista alapján; megtalálható benne többek között sárgarépagyökér, csalánlevél, spenót, édesköménymag, barna alga, hibiszkuszvirág, valamint hozzáadott gyümölcslé koncentrátum körtéből, szőlőből, fekete ribizliből, narancsból, citromból, céklából, cseresznyéből.

Ezen összetevőknek köszönhetően nincs ellenjavallat a termék rendszeres alkalmazására, négy éves kortól bátran adhatjuk gyermekeknek is. A használók tapasztalatai alapján mondhatjuk, a Kräuterblut szirup nem okoz székrekedést sem, így nem nehezíti meg a hétköznapokat.

 

(X)

 

(szöveg: Hangai Lilla, nyitókép: pixabay.com)