A nagymértékű ultraibolya sugárzás károsítja a kollagén rostokat, ezzel hozzájárul a bőr öregedéséhez és roncsolja a bőrben lévő A-vitamint is. Ezen felül közvetve képes károsítani a DNS-t is, így a bőrrák kialakulásában is jelentős szerepet játszhat. Nem túl vidám téma, de a nyár közeledtével még aktuálisabb. Van azonban egy mókás megoldás, ami nemcsak szórakoztat, de felhívja a figyelmet a magas UV sugárzásra is.

 

Bemutatkozik a fotokromatikus technológia

A fotokromatikus pigmentek különleges tulajdonsága az, hogy UV sugárzás hatására megváltoztatják a molekuláris szerkezetüket, ami által színt bocsátanak ki magukból. Legyen szó esőről, hóról, hidegről; mindez nem számít, ha van ultraibolya sugárzás, a pigment színe is megváltozik. Ez az apró játékosság a FunbySun színváltó termékeiben azonban nemcsak vidámságot hoz a viselőjének mindennapjaiba, hanem az UV detektor szerepét is betölti. Ami főleg a kisebb gyerekeknél rettentően fontos, de azért nekünk, felnőtteknek sem jön rosszul, ha látjuk, mikor érdemes inkább zárt térben eltölteni az időt, vagy felvennünk egy kalapot.

A FunbySun partnere, az amerikai SolarActive International már huszonöt éve foglalkozik a fotokromatikus technológia fejlesztésével, mindig szem előtt tartva a környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat. Papp Ildikóval, a FunbySun honlap megálmodójával beszélgettünk a színváltó termékekről.

„A FunbySun filozófiája egyszerű: szeretnénk mosolyt csalni az emberek arcára termékeinkkel, miközben a nap, illetve az UV sugárzás jelenlétére felhívjuk a figyelmet. Ahogyan a márkanevünk is sugallja: szórakozás, vidámság a napfény hatására. Az erős UV fényben ugyanis pillanatok alatt átváltozik termékeink színe, miközben beltérben, vagy gyenge UV sugárzás mellett megmarad az eredeti szín. Ezzel kialakítható, főleg a gyerekekben az UV sugárzásra való tudatosabb odafigyelés.

A színváltó termékek forgalmazásának ötletét egy véletlen indította el, amikor is egy Karib-tengeri utazás során különleges ajándékokra vadásztunk saját gyermekeink számára. Amikor megtaláltuk a színváltó termékeket árusító boltot, azt mondtuk: Na, ez az! Ilyet otthon biztos nem kapunk, ez igazán különleges, ennek biztos örülni fognak. Igazunk lett. Egyrészt tényleg nagyon örültek, másrészt itthon valóban nem volt akkor még színváltó termékek árusításával foglalkozó bolt, így belevágtunk.” – mesélte Ildikó.

 

Színváltó körömlakk, cipőfűző, póló és ékszer

A szerkesztőség is kapott néhány terméket tesztelésre és már az első pillanatokban hatalmas sikert aratott nem csak köztünk, a család és a barátok is egyből fellelkesültek, amikor meglátták ezeket a helyes kis termékeket.

A Ruby Wing körömlakkok nem csak tartósak és gyönyörű színekben kaphatóak, de kültérben azonnal megváltoztatják a színüket és egyből mindenki a csodájára jár, hogy ez hogyan lehetséges.. Mielőtt Ildikóék behozták volna Magyarországra a márkát, az ilyen különlegességeket csak Amerikából tudtuk volna beszerezni elég borsos áron. Ildikó elmondta azt is, hogy a hölgyek leginkább azokat az árnyalatokat szeretik, amelyeknél nagymértékű a színváltás, mint például a Tide körömlakknál. A mi személyes kedvencünk a Lily árnyalat, tökéletesen mutat szandálba bújtatott, lebarnult lábfejen.

10406765_435844696615904_8070763268401042404_n (1)

A szivárványos karkötőre azonnal lecsapott az unokahúgi és azóta le sem veszi. Még a fürdésnél sem. Teljesen el van varázsolva, amikor kint az áttetsző gyöngyökből a szivárvány minden színében pompázó, divatos, igazi nagylányos ékszer lesz. Az anyukáknak is hatalmas segítség lehet egy kiránduláson, a strandon vagy a játszótéren, ha megváltozik a karkötő színe. Ezzel a technikával a gyerekeknek is meg tudjuk tanítani, hogy mikor érdemes a kinti játékot valamilyen benti elfoglaltságra cserélni. Így könnyen tudatosságra tudjuk őket nevelni.

10175949_324382774428764_2765343735825999424_n (1)

A színváltós pólókkal is elérhetjük ugyanezt. Prémium, nagyon jó minőségű pamutból készülnek, ötletes mintákkal, vidám színekben. A webshopban a kaméleonos minta az igazi favorit. Csak vigyázzunk, mert könnyen megtörténhet, hogy a gyerkőcök folyton ezt akarják majd hordani.

10686979_324367587763616_3400136192737864758_n (1)

A színváltó cipőfűzők még a legegyszerűbb cipőket is feldobják. Ajándéknak is tökéletes választás, a tinik különösen rajonganak érte; a tornacipők menő kiegészítői lesznek, és mindenki azt kérdezgeti majd, hogy honnan szerezték.

10424312_383577091842665_7558511011177738530_n (1)

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Ildikóéknak mi a tapasztalatuk, első látásra hogyan reagálnak a FunbySun termékekre.

„Szinte kivétel nélkül a „WOW” effektus és egy hatalmas mosoly az első reakció, vagyis leesik a termékeinkkel először találkozók álla. A következő pedig a kíváncsiság: hogyan is működik? Mi ez a varázslat? Tapasztalataink szerint óriási különbség van aközött, amikor mesélünk a fotokromatikus technológiáról és aközött, amikor valaki a saját szemével látja működés közben a színváltozást. Különösképpen a gyerekek vannak odáig érte, mert számukra ez egy valódi varázslat. Több vásárlónk is beszámolt arról, hogy a gyermekük hetekig le sem vette a színváltó karkötőjét.

(X)

 

 

 

 

(szöveg: Hangai Lilla)