EZ A MÁRKA MÁR EGYSZER KIPRÓBÁLHATÓ VOLT A WOMANITY FESZTIVÁLON

Vannak, akik az ember és a világ alkotórészekre bontásában és az egyes elemekre specializált tudásban és szakértelemben hisznek. Mások azt vallják, hogy testi és lelki egységünk nem szétválasztható, ezek egymással folyamatos és intenzív kölcsönhatásban léteznek, ezért tartós pozitív változásokat, életminőség-javító eredményeket akkor érhetünk el, ha a teljes embert kezeljük e természetes egységében. Ennek a holisztikus szemléletnek a híve Gertraud Gruber is.

Egy földi Paradicsom

Európa legelső szépségfarmjának megálmodója egy olyan gondolkodásmód úttörője, amely feltétlenül hisz abban, hogy a szépség a test, a lélek és a szellem belső egyensúlyán alapul. Amikor a Gertraud Gruber kidolgozta koncepcióról beszélünk, új dimenziókban kell gondolkodnunk: izolált és tüneti problémamegoldás helyett „teljességkozmetikai kezelésekről” van szó, melyekben az egészségmegőrzés, a megfelelő táplálkozás, a mozgás, a relaxáció és a jóga éppolyan fontos alkotóeleme a szépülés folyamatának, mint a kozmetikai eljárások alkalmazása.

„A szépség nem kisminkelt arcot jelent, hanem öntudatot, szellemi és testi vitalitást és pozitív, ápolt megjelenést”

 

– vallja Gruber asszony. E teljességkozmetikai filozófia jegyében dolgozták ki az 1955 óta működő szépségfarm heti programját, mely négy alappillérre épül. Elsőként a személyre szabott bőrápolás nem absztrakt típusokat különít el, hanem adott vendég mindenkori bőrállapotát, illetve annak változását is figyelembe veszi. Ezt követi az egészséges táplálkozás, mely ebben az esetben a lúgosító kúrát jelent. A harmadik építőelem a testmozgás, ez a szépségfarmon keleti és nyugati mozgásterápiák nyomán is történhet, különös tekintettel a helyes légzés elsajátítására. Végül, mindennek szintéziseként rendkívül fontos a belső egyensúlyra való törekvés. Ennek módja az önmagunkban való elmélyülés, a meditáció és a relaxációs technikák.

Úton a teljesség felé

Hétköznapi életünkben azonban gyakran kibillenünk ebből a belső egyensúlyból, a több fronton zajló mindennapok időnként kiürítik testi-lelki tartalékainkat. Nem csoda, hogy egyre többen panaszkodnak különféle bőrproblémákra, amelyek rendszerint a rossz táplálkozásra, a fokozott stresszre, negatív környezeti befolyásra vagy más, életvitelünkben keresendő problémára vezethető vissza.

Mindannyiunk útja más és más, ez így van jól. A feladatunk éppen abban áll, hogy ezt elfogadjuk és állhatatosan kutassuk a saját magunk számára legideálisabb módszert.

A márka felismerte ezt a törekvést és számos koncepciót dolgozott ki, amelyek a legkülönfélébb egyéni igényekre és élethelyzetekre kínálnak megoldásokat: egyebek mellett a klasszikus kreatív, valamint fito metódussal dolgozó, ayurvédikus alapokon álló, őssejtes és biomimetikus termékcsalád is részét képezi az elképesztően széles és szerteágazó palettának.

A teljesség jegyében ez a széles spektrumon mozgó gondolkodás megjelenik a kozmetikai eljárásokban is, ahol több különböző irányzat – úgy is, mint idegpálya masszázs, bio-release fejmasszázs, stb. – technikái közül válogatnak az adott helyzetnek megfelelően az avatott szakemberek.

A természet végtelen bölcsességgel megalkotta az ideális, egészséges működést. A Gertraud Gruber márka filozófiája szerint ide kell visszatalálnunk ahhoz, hogy eljussunk a teljesség állapotába.

X