plakat tömöritett

A nyugalom szigete. Ez a mottója a Lótusz blognak, ahova “betérve” valóban elcsendesedhetünk, töltekezhetünk. Vezetőnkké, vagy inkább útitársunkká Bánffi Melinda szegődik, aki az oldalon olyan önismereti témákat igyekszik körbejárni, amikről máshol nem olvasni – mindezt pedig tudományos igénnyel, ám izgalmas, érthető módon teszi. Többen az olvasók közül már a tanácsát is kérik, akár meglepő kérdésekben is.

 

A III. Womanity Fesztivál fő kérdése: TE KI VAGY?

38 éves vagyok, Szegeden élek. Irodában dolgozom, ahol sokat kell kommunikálnom a kollégákkal. Éppen ezért jó néha picit elvonulni és a gondolataimat bepötyögni. Kos vagyok, tehát minden érdekel… A blogolás egy verseny (is) számomra: izgalmas látni, amikor egy cikket akár több százan, több ezren olvasnak egyszerre.

 

Mikor és miért és hoztad létre a blogod? Milyen témákat jár körül? Honnan meríted az inspirációt a bejegyzésekhez?

A Lótusz blogot 2014. áprilisában kezdtem el írni. Régóta érdekel az ezotéria, természetgyógyászat, a keleti kultúra, vallás és az utazás. (Rengeteg könyvet olvastam már a témában és egy időben természetgyógyászatot is tanultam.) De amikor belevágtam, még nem tudtam, mi lesz a fő csapásirány. Lassan sikerült megtalálnom az utamat és azt a területet, amivel pluszt nyújthatok: önismeret, a világot jobbá tenni és magunkat folyamatosan fejleszteni. Ezek a kedvenc témáim. Igyekszem olyan témákat kikutatni, amiről csak nálam olvashatnak, mégis laikusok számára is izgalmas lehet.

 

Milyen mérföldköveket tartasz fontosnak megemlíteni a blog életében?

Most 8800 körüli kedvelőm van a Facebookon. De amikor létrehoztam a közösséget, mindig úgy izgultam, hogy: „Hú, de jó lenne, ha már lenne 100 követőm.” Aztán 1000-nél ismét. Aztán 5000-nél is. Ma is nagyon jó érzés, amikor egy-egy népszerűbb bejegyzésem után megugrik a kedvelőim száma.

Az egyik nagyon nagy löketet tavaly augusztusban kaptam: az egyik bejegyzésem (Egy mondat, amivel megmentheted a házasságod) sok embert elért és ez nagyon jó visszacsatolás volt. Visszacsatolás arra, hogy az emberek a (külső és belső) szépségre és a jóságra vágynak és ezért hajlandóak tenni is.

 

Milyen a kapcsolatod az olvasókkal? Milyen visszajelzéseket kapsz a blogoddal kapcsolatban, mennyire interaktív a blog köré épült közönség/közösség?

Vannak, akik aktívak, szinte minden bejegyzés alá írnak, ha mást nem csak annyit, hogy „Köszönöm.” És olyanok is akadnak, akik konkrét lelki/testi problémával keresnek meg. Néha meglepő kérdéseket tesznek fel. De már a megosztás is egy visszacsatolás! A közösségi hálón csak azt osztjuk meg, amit magunkénak érzünk, ami tetszik.

A legfurább az, hogy a szűkebb környezetemben sokáig nem beszéltem arról, hogy blogot írok. Egy évnek el kellett telnie, hogy fel merjem vállalni. Nem azért, mert olyan dolgokról írtam, ami miatt szégyenkeznem kellene. Csak valahogy ez egyfajta kitárulkozás, ami nem volt szokás amíg a szüleimmel éltem, sem a túl sok lelkizés. A blogolás szerintem ilyen: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!”

Számomra egy „énidő”, amelyet a bejegyzés elkészülte után szívesen továbbadok. Remélem mások számára is a „Nyugalom szigete”.