plakat tömöritett

Tóth Márta, a Lineo International Consulting Kft. alapító-tulajdonosa igazi polihisztor. Olyan vezető és szakember, aki nemzetközi környezetben is megállja a helyét, ahogyan azt számos rangos elismerése is bizonyítja. Márti ugyanakkor magában az emberben hisz, legyen az a munkatársa, az ügyfele vagy a tanítványa: az ő fejlődésükhöz és boldogságukhoz szeretne és – mint azt a rengeteg közösen, sikerrel megoldott helyzet is alátámasztja – tud is hozzájárulni az általa kifejlesztett módszerrel, a márkavédett Lineo Coachinggal.

“Gyermekkorom óta hiszek abban, hogy az ember tud fejlődni, ha akar, és segítséggel képes még nagyobb sikereket elérni. Ez a hitem nagyon sokszor bizonyítást nyert a különböző munkáim során ” – kezdi S. Tóth Márta, a Lineo International Consulting Kft. ügyvezető igazgatója. Márti széles szakmai bázisra építette fel a céget, valamint a szintén 2010-ben indult Coaching, NLP és Mediáció Akadémiát, ahol az általa kidolgozott és alkalmazott, márkavédett módszerei elsajátítására van lehetősége a jövő szakembereinek.

A coaching irányába – mint mondja – a legerősebb indítógombot az a négy éves időszak jelentette számára, amely során Bukarestbe kihelyezve country managerként dolgozott, és alig két év alatt kellett a nulláról felépítenie a hatvan fős céget. “A hitet, hogy ez sikerülni fog, azokba az emberekbe fektettem, akikkel dolgoztam és így vált nemzetközileg is ismertté a csapatunk. Több nemzetközi versenyt nyertünk és azáltal, hogy nem csak a munkahelyi, hanem a privát életükbe is beavattak, számtalan sikerhez vezethettem őket.

Márti szakmai életútja maga is bővelkedik sikerekben: 13 évet töltött a HR és 11 évet média világában, emellett mára 13 éves nemzetközi cégvezetés és coaching, 15 éves oktatói és tréneri, 9 éves szervezetfejlesztési tanácsadói, valamint 6 éves mediátori és NLP tréneri tapasztalattal rendelkezik.Számtalan nemzetközi versenyt nyert ügyvezető igazgatóként és coachként. Kétszer is bekerült a WHO IS WHO Magyarországon és a WHO IS WHO Romániában című lexikonba, amely a kiemelkedően sikeres emberek életrajzát tartalmazza.

st2

Lineo Coaching: amit gondolsz, érzel és mondasz

A Lineo Kft. egy nemzetközi csoport részeként jött létre, több nyelven beszélő, jól képzett, profi szakemberekből álló csapattal. Az általuk alkalmazott Lineo Coaching technikája védett márka: egy olyan saját módon kidolgozott coaching és mediációs metódust jelent, amely gyors és rendkívül hatékony, ugyanakkor tiszteletben tartja a szakmák nemzetközi elvárásait is. A módszer nagyon sok NLP technikát is tartalmaz.

“Azért hiszek ebben, mert ez érinti azt, amit gondolunk, amit érzünk és amit mondunk, valamint azt, hogy mindezt hogyan fejezzük ki. Hiszen azok vagyunk, amit gondolunk, amit érzünk és amit, illetve ahogyan mondunk” – hangsúlyozza Márti, a márka “szülőanyja”, aki a Coaching, NLP és Mediáció Akadémián oktatja is a technikát.

 

“Szeretek adni és szeretek kapni. De a tanítás számomra még ennél is több”

 

Ráhangolódni a hallgatókra, megadni nekik azt, amire vágynak, látni az álmaikat és engedélyt kapni az életükbe való betekintésre, ez számomra határtalan örömet és boldogságot okoz.”Márti hiszi: minden tanár (még ha ugyanazt az anyagot adja is át) a saját személyiségét, tapasztalatát viszi bele az oktatásba, és így a hallgatókkal “egy szivárványt alkothat az együttes tudásuk”.

 

Kiknek segítenek?

Az üzleti szférából érkezők Márti tapasztalatai szerint többnyire kommunikációval, kiégéssel, alacsony érzelmi intelligenciaszint meglétével, motiváció-hiánnyal és különböző konfliktusokkal kapcsolatos problémákkal érkeznek. Idetartozik még a gyakori szervezetfejlesztési felkérés feléjük, amely teljes átvilágítást, átszervezést vagy fejlesztést jelenthet.

A magánéleti szférában szintén gyakoriak az önismereti, önelfogadási és az általában vett elfogadási, valamint a kommunikációs és párkapcsolati problémák, a szülőkkel való le nem zárt konfliktusok, nézeteltérések. Vannak függőségi és egészségügyi problémával rendelkezők, valamint társkeresési nehézségekkel küzdők.

st

Békés út a válásban,  támogatás a pártalálásban

A mediáció területén megfigyelhető trend Márti szerint, hogy a válások idén megsokszorozódtak.”Amikor egy pár eljön hozzám mediációra, nálam előbb a kommunikációt erősítjük, az érzelmi szinteket próbáljuk egymáshoz közelíteni, és igyekszünk a békés megoldásokat együttesen megtalálni. Majd ezt követően beszélünk csak a konkrét válásról. Ilyen esetben még az is lehetséges, hogy egy újabb próbálkozás reményében a felek lemondanak a válásról.”

Idén emellett az a tendencia volt észrevehető, hogy az emberek sokkal nyitottabbak a megoldáskeresésre. A párkeresésben az elmagányosodás volt észrevehető, nevezetesen, hogy az értékes emberek nehezen találnak maguknak párt az ehhez őket hozzásegítő megoldások hiányában. Az Akadémia képzésein részt vevő hallgatóknál pedig az figyelhető meg, hogy egyre nyitottabbak az önismeretre és a személyiségfejlesztésre.

“A lényeg, hogy boldogabbak lettek!”

“Büszke vagyok azokra a sikerekre, amelyeket az ügyfeleim és a hallgatóim elérnek a segítségemmel – meséli Márti -: viszont sok ilyen van, ezért nehéz kiemelni egyet-egyet ezek közül.” A paletta igen széles: vannak hallgatók, akik kibékültek a szülőkkel, akikkel régóta húzódó konfliktusok volt és megtalálták a közös hangot egymással, vannak, akik megtanulták a határaikat kijelölni és ezáltal szabaddá váltak, de vannak olyanok is, akik a munkahelyüket hagyták ott egy régi/új álom megvalósításáért, férjhez mentek, vagy elváltak, de a lényeg, hogy boldogabbak lettek.

“Az emberekért dolgozni mindig érdemes! Még akkor is, ha ők még nem hisznek önmagukban, de én már előre látom a sikerüket, és akkor is amikor megbántanak anélkül, hogy ezt tudnák, vagy amikor még nem látják az előnyét a végbement változásoknak. Utólag, mikor már látják a csodát, én szoktam lenni az első, akit felhívnak és megosztják velem az örömüket.”

 st3

“Amíg az ügyféllel vagyok, én nem létezem, csak Ő”

Pártatlanság, jó kommunikáció, hitelesség, őszinteség, korrektség, alázat, egyenes gerinc: sorolja Márti egy jó coach ismérveit. Azt pedig külön kiemeli, hogy a profi szakember számára az ügyfél érdeke az első. Mindig! “Amíg az ügyféllel vagyok, én nem létezem, csak Ő. Olyan vagyok, mint egy fehér lap, amelyre az általa adott információk felkerülnek, és ezzel dolgozunk tovább” – mondja.

A coach felkérésre dolgozik és nem önkényesen avatkozik bele mások életébe, csak kérdez, épít, motivál, támogat. Nem ítélkezik és nem ad tanácsot. A tréner azonos erényekkel kell, hogy rendelkezzen, mint egy coach. Megosztja az élményeit, a tudását, a tapasztalatát, épít, motivál és mintát ad. A tréner már adhat tanácsot, de csak akkor, ha kérik.

Márti és a Lineo Kft. csapata nagyon sok szeretettel várja képzéseiken a jövő coachait, mediátorait és NLP szakembereit, valamint azokat a magánszemélyeket és cégeket, akik szeretnének a LineoTM módszereinek segítségével a fejlődés útjára lépni!

 

(X)