A mára már ismert és elismert producer, Vágási Emőke amerikai filmes tanulmányai befejeztével, filmgyártó cégként alapította Cor Leonis Films Kft-t 2002-ben. 2003 végétől viszont könyvkiadásba is belekezdett. A cég a nevét a az Oroszlán csillagkép szívéről kapta (amely “Regulusként” is ismert): Emőke rajongása az asztrológia iránt már ekkor teret kapott. Először ilyen témájú könyveket adott ki, majd egyre több műfaj és téma igényes és hiánypótló műveinek kiadására vállalkozott. Most pedig egy nagyszabású rendezvényt szervez, és sikerszerzőinek online tréninganyagai is hamarosan elérhetőek lesznek magyar nyelven.

Inspirálni, motiválni, transzformálni – áll a Cor Leonis Kiadó jelmondatában. Ez pedig nem csak üres frázis, a kiadó ugyanis arra vállalkozott, hogy a személyiség/önfejlesztés terén nemzetközi szinten már bizonyított, ám nálunk még kevésbé ismert szerzőket elérhetővé teszi a magyar olvasók számára.

„Először 2003 végén adtam ki könyvet, a verhetetlen Susan Miller mindent vivő éves horoszkópját, ami személyes érdeklődésem tárgyát képezte. Gyakorlatilag a baráti körömnek csináltam, de lazán bevették a legnagyobb  könyvesboltok, így kiderült, hogy még nagyon sokan szeretik” – meséli Vágási Emőke, aki ekkor még távolról sem nem tervezte, hogy kiadóvá válik. „Produceri törekvéseimnek és a filmgyártásnak hagytam akkor nagyobb teret – viszont a könyv azonnali és bizonyos szempontból azóta is überelhetetlen sikere elindított egy folyamatot. A könyvet a következő évben is kiadtam, és hirtelen nagyon megnőtt az ismertségünk annak ellenére, hogy tulajdonképpen hobbiból készült.” Az asztrológia egyébként Emőke szerint egy remek önismereti eszköz, amelyet ő maga is alkalmaz.

 

váge

Vágási Emőke

 

„Visszaút már nincs!”

A Cor Leonisnak 2008 elejéig nem is volt más kiadványa, ám ekkor Emőkét megkereste egy kedves barátja, Bolza Péter, a Kátai & Bolza Irodalmi Ügynökség egyik tulajdonosa: volna egy könyv, ami neki való, neki kellene kiadnia.

Máig sem értem pontosan, hogy miért rám gondolt, viszont belenéztem, és mivel abszolút érdekelt a téma, belementem. Ez volt Barack Obama Vakmerő remények című könyve. Az ajánlatomat az akkor még szenátori irodájában ülő Barack Obama fogadta el. 2008 november 4-én jelent meg, és nagyon jól fogadták. A többi már történelem.

 

Emőke azóta már 45 könyv kiadásán is túl van. „Visszaút már nincs, a kiadó mára már saját lábára állt, és tudatosította a szerepét. Inspirálni, motiválni, transzformálni – hangsúlyozza Emőke.

Ahogyan Emőke fogalmaz, ő nem csak filmes, vagy nem csak kiadó: a kettő számára együtt, egymástól elválaszthatatlanul működik. Ez pedig hamarosan a Cor Leonis honlapjáról elérhető videó alapú tréningekben is megjelenik majd, a kiadó új platformjaként. Elsőként VIshen Lakhiani, a nemrégiben a kiadónál megjelent A csodálatos elme kódja című sikerkönyv szerzőjének tréninganyaga várható, de a Womanity oldalain már sokat emlegetett brit, hihetetlen eredményes saját módszerrel dolgozó pszichoterapeuta, Marisa Peer és Lisa Nichols – akiknek szintén idén jelent meg Rendíthetetlen önbizalom illetve JólLét Most címmel a Cor Leonis gondozásában – videós tartalmai is érkeznek majd.

 

Hogyan választ Emőke könyvet?

– merül fel a kérdés a kiadó rendkívül széles tematikájú és műfajú könyveinek kínálatát látva. „Mindegyik döntésben én vagyok benne. A könyvkínálat elsőre talán koncepció nélkülinek tűnhet, de alapvetően a közös pont a kiadott művekben, hogy általuk egy számomra fontos üzenetet vagy tanulságot szeretnék átadni, valamit megmutatni. Ami persze kapcsolódik az önfejlesztéshez – vagyis szívszerelem.” Mint Emőke meséli, kiadott számos olyan könyvet, amelyek már régóta kint voltak a nemzetközi piacon – és szeretné őket elhozni a magyar olvasóknak is. Ilyenek például a dominikai származású amerikai író, Junot Díaz könyvei. Díaz az Oscar Wao rövid, de csodálatos élete című regényéért 2008-ban Pulitzer-díjat kapott, magyar fordításban mégsem jelent meg a könyv a Cor Leonis 2013-as kiadása előtt. Vagy említhetnénk a forgatókönyvírás-oktatás legnépszerűbb alakjának,  Syd Field-nek a köteteit, amelyek közül a Cor Leonis hármat is kiadott.

„De ha nem is kifejezetten az »én műfajom«, hanem mondjuk egy fantasy regény, a jó minőség akkor is nagyon fontos” – hangsúlyozza Emőke.

lisan

Ajándék Lisa Nichols könyv a III. Womanity Fesztivál EXTRA Előrendezvényén!

Wake-up! Day –nemzeközi sikerszerzők élőben magyar színpadon

Már most írd bele a naptáradba 2017. április 1-jét, ugyanis aznap egy egészen különleges rendezvényen vehetsz részt a Cor Leonis Kiadó szervezésében. A Wake up day a maga nemében és “méretében” – a Papp László Budapest Sportaréna ad neki otthont – az első ilyen jellegű esemény lesz Magyarországon. Illetve tulajdonképpen nemzetközi szinten is, hiszen Marisa Peer, Lisa Nichols és Jeffrey Allen, elismert energiagyógyász, oktató és szerző először áll majd együtt a színpadon nagyközönség előtt. Korábban ugyan felléptek egy limitált körnek szóló eseményen, de így együtt a nagyközönség még sosem láthatta őket – nem is csoda, hogy az esemény iránt már nemzetközi érdeklődés is van. Az előadók április elején még néhány napig Budapesten maradnak: prémium napjaikon coachingokat, illetve tréningeket tartanak a változtatásra vágyóknak. A hazai nagyságok közül pedig többek között Dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka és Shane Tusup előadását hallgathatjátok meg.

Mi pontosan a rendezvény témája? „Ma van hátralévő életed első napja – fontos, hogy – még akkor is, ha most minden jónak tűnik – mindig legyenek kezedben olyan eszközök, amelyekhez egy adott döntési vagy krízishelyzetben nyúlhatsz”- mondja Emőke. Az előadásokon – az inspiráló, életre szóló muníciót nyújtó beszédek mellett – könnyen elsajátítható módszereket ismerhetünk és tanulhatunk meg – hogy a következő nehéz helyzetnél tudjuk hatékonyan alkalmazni. Ahogyan Emőke fogalmaz: az ott elhangzottakat „nem lehet majd meg nem történtté tenni”.

 

Barátságból szakmai kapcsolat is – nem pedig fordítva!

„Az életemben volt egy válsághelyzet, az ebből való kilábaláshoz pedig maximálisan hozzájárult mindhárom említett előadó, illetve VIshen Lakhiani is, aki talán szintén el tud jönni az áprilisi eseményre. Ők nekem abszolút meghatározták a fejlődésem irányát, azért is van bennem az a hihetetlen kényszer, hogy őket megosszam.” Emőke egyébként előbb ismerte meg a szerzőket, mint a könyveiket. „Amikor azonban személyesen is megtapasztaltam e szerzők profizmusát, a saját életemben éreztem a hatásukat, hatékonyságukat, kétségtelenné vált: magyar nyelven is meg kell osztanom őket.”

Gyere el III. Womanity Fesztiválunk novemberi felvezető rendezvényére, és – számos más ajándék mellett – az élmények mellé vidd haza Vágási Emőke egyik fő motivátora, a New York Times bestseller szerzője, Lisa Nichols könyvét, a JólLét Most-ot is. Vagy olvass bele – akárcsak egy könyvesboltban – és tudd meg, hogyan lett Lisa egy segélyen élő, egyedülálló anyából dollármilliós vállalkozó – miközben egyetlen dolgon változtatott: a gondolatain, ezen keresztül pedig a szokásain – végső soron az egész életén. A Cor Leonis Könyváruház oldalán egyébként bármelyik kiadott könyvbe belelapozhatsz virtuálisan, Emőke elve ugyanis, hogy nem árul zsákba macskát. Egyetlen dologra törekszik: inspirálni, motiválni, transzformálni – filmen, könyvben egyaránt.

 

A III. Womanity Fesztivál EXTRA Előrendezvényén a CorLeonis Kiadó is ott lesz:

plakat tömöritett

(X)