Berlin csodálatos hely;egy igazi kulturális kavalkád, ahol az ember a világ legkülönbözőbb pontjairól szerezhet barátokat. A városban izgalmas energiák keringenek, tele van vállalkozó szellemű, tenni akaró, bátor, emberekkel. A 2016-os év egyik legnagyobb inspirációját számomra egy fiatal, mindössze 27 éves ugandai lány, Angela Semanda jelentette, aki Kampalában (város Ugandában) egy közösségi gyógyszertárat vezet, amellett pedig egy rendkívül fontos és megindító projekten dolgozik. Hihetetlen motiváltsága és lelki ereje a H&M érdeklődését is felkeltette: 1570 jelentkező közül beválasztották a közé a 17 fiatal “társadalmi vállalkozó” (eng.: social entrepreneur) közé, akik egy 3 hónapos üzleti tanfolyamon vehettek részt a The Do School szervezésében Berlinben.
Angela, először is össze tudnád foglalni röviden, hogy miről is szól a Tupakase, az általad kezdeményezett szociális projekt?
A szó, “Tupakase”, azt jelenti, hogy “fogjunk össze”. A projekt lényege is pontosan ez: minél többen fogjunk össze az ugandai nők szexuális és reproduktív egészségének javítása érdekében. Az Európában élő emberek el sem tudják képzelni, hogy milyen elnyomott helyzetben vannak a nők Ugandában, különös tekintettel a társadalom nagy részét kitevő szegény rétegekre. A 15 és 24 év közötti nők mintegy 40%-a egyáltalán nem jut hozzá fogamzásgátló eszközökhöz, amihez pedig mégis hozzájutnak, az nem csak hogy nem hatékony, de az egészségre is rendkívül ártalmas. Mivel az ország törvényei szerint az abortusz szigorúan tilos Ugandában, a nehéz helyzetbe került nők vagy illegális utakat keresve saját egészségüket veszélyeztetve végeztetik el a beavatkozást – ez gyakran az életükbe kerül -, vagy szégyenüket vállalva tizenévesen – akaratuk ellenére – válnak anyákká.
A megfelelő fogamzásgátló eszközökön kívül a szexuális felvilágosítás is rendkívül hiányos az országban, ami még inkább megnehezíti a nők dolgát. Gyakran szinte fel sem fogják, hogy mi történik velük, amikor teherbe esnek vagy éppen HIV vírussal fertőződnek meg, és ez nem csupán a legalacsonyabb társadalmi rétegeket érintő probléma. A házasságon kívüli szex teljességgel tabunak számít a társadalomban, így az abortuszon átesett nők többsége később sem beszél arról, amin keresztülment. Röviden összefoglalva: projekt célja az, hogy minél több fiatal nő dönthessen saját maga az egészségéről és a jövőjéről.
Hogyan született meg benned az az erős tenni akarás, amely aztán a projekt elindítására sarkallt?
Az egyetem befejezése óta egy közösségi gyógyszertárban dolgozom Kampala egyik külkerületében, ahol nap mint nap szembesülök az imént említett problémával: az ellátásra, segítségre váró nők hosszan kígyózó sora, a rossz minőségű fogamzásgátló eszközök, stb. Emellett természetesen – mivel a probléma valóban a társadalom egészét érinti – saját családomban és baráti körömben sem volt ritka eset az életveszélyes abortusz, a nem kívánt terhesség, illetve az ebből következő szinte gyerekfejjel megkötött házasság. Mindezek hatására már a 20-as éveim elején megfogalmazódott bennem a vágy, hogy a tettek mezejére lépjek. Először különböző, a nők jogait védő és erősítő civil szervezetekhez csatlakoztam, és azok keretein belül tevékenykedtem; például a reproduktív egészség nagykövete lettem (eng.: reproductive health leader) a USAID nevű amerikai szervezet megbízásából, ez a tevékenység pedig még inkább felnyitotta a szememet a helyzet súlyosságára és a hatékony segítség fontosságára (több információ a szervezet tevékenységéről itt) Körülbelül ebben az időszakban született meg a Tupakase víziója a fejemben.
Világos, hogy az ugandai fiatal nők a szexuális egészség és a jövőtervezés terén igencsak nehéz helyzetben vannak. Pontosan mik lesznek a segítségnyújtás első lépései? Hogyan lehetséges egyáltalán ebben a társadalom által olyannyira tabuként kezelt témában megszólítani a segítségre szorulókat?
Míg a probléma a társadalom nagy részét érinti, leghátrányosabb helyzetben a nyomornegyedekben élő, többségében tanulatlan fiatal nők vannak. Ezek a 15 és 30 év közötti lányok és asszonyok – részben gyerekeik nevelése miatt, részben pedig a mindennemű képzettség hiányából kifolyólag – általában olyan munkákat végeznek, amelyekből képtelenek eltartani magukat – szolgálók, utcai árusok -, így a családokban minden felelősség a férfiaké, és a döntéseket is ők hozzák. Az a meggyőződésem, hogy az anyagilag független nők saját reproduktív egészségükért is nagyobb eséllyel tudnak felelősséget vállalni, ezért a nők társadalmi szerepének erősítéséhez mindenképpen oktatásukon keresztül vezet az út. A Tupakase egyik legfontosabb célja közösségi oktatási centrumok felállítása, amelyek a fiatal nők számára valódi szakmák kitanulására biztosít lehetőséget.
A képzések elvégzése után pedig tudásuk gyakorlatba való átültetésében, vagyis a munkakeresésben is segítséget fogunk nyújtani. A szexuális felvilágosítás, tanácsadás, és a könnyebb hozzájutás az effektív fogamzásgátló eszközökhöz csupán mintegy kiegészítő szolgáltatásokként vannak jelen a programban. Az oktatásokon keresztül való pénzkereset lehetősége valószínűleg azokat a férjeket is meggyőzi majd a program fontosságáról, akik egyébként határozottan megtiltanák feleségeiknek a részvételt bárminemű szexualitással foglalkozó képzésen. Annak érdekében pedig, hogy fizikailag közel kerüljünk a rászoruló nők ezen rétegéhez azt tervezzük, hogy óriási teherkonténereket alakítunk át mobil közösségi centrumokká, és azokat a nyomornegyedek közvetlen közelébe helyezzük el. Így a nők nagyobb eséllyel tudnak majd időt szakítani foglalkozásainkra.
Mindez nagyon jól hangzik, Angela, de gondolom, a gyakorlati kivitelezés azért jóval bonyolultabb lesz. Megvan már a csapatod, vagy szükséged van még erősítésre?
Igen mindenképp jól jönne az erősítés. Egyelőre a hivatalos csapatot egyedül alkotom, de természetesen van néhány ember körülöttem, akinek a segítségére számíthatok, illetve hasonló témákkal foglalkozó civil szervezetekkel is felvettem már a kapcsolatot. Persze mindenfajta segítségre szükség van, így mind szponzorok mind önkéntesek támogatását szívesen veszem.
Biztos vagyok benne, hogy gyakorlatilag egyszemélyes csapatként már az előkészületek során rengeteg nehézséggel kerültél szembe, illetve számos új képességet kellett elsajátítanod. Gondolok itt olyan alapvető dolgokra, mint üzleti kommunikáció, marketing, stb., amelyek gyógyszertári munkádhoz nem feltétlenül tartoztak hozzá.
Valóban nem volt egyszerű a kezdet. Éppen ezért jelentett óriási lépést a H&M ösztöndíj programja: a The Do School iskola keretein belül rendezett 3 hónapos intenzív üzleti tanfolyam Berlinben, amely mind üzleti képességek terén, mind kapcsolati szinten rengeteget segített. Rendkívüli hálával és büszkeséggel tölt el a tudat, hogy több ezer ember közül beválasztottak a közé a 17 szerencsés vállalkozó közé, akik élhettek ezzel a hihetetlen lehetőséggel.
Milyen élmény volt számodra ez a három hónap Európa egyik legszínesebb nagyvárosában?
Nagyon tetszett Berlin. Tulajdonképpen pontosan olyan volt, amilyenre számítottam: európai, de rendkívül nemzetközi is. Rengeteg új és érdekes emberrel találkoztam, és nem utolsó sorban magammal kapcsolatban is sok mindenre rájöttem. Csodálatos érzés, amikor a világ minden tájáról érkező fiatalokkal beszélgetsz, szórakozol, és közben mégis képes vagy teljesen önmagad lenni. Úgy foglalnám össze, hogy megtanultam, hogy valójában mindenki ugyanazokra a dolgokra vágyik, s bár más-más kultúrákból származunk, messze nem vagyunk annyira különbözőek, ahogy az első ránézésre tűnik.
És most, hogy visszatértél Ugandába, mik a következő lépések?
Máris rendkívül elfoglalt vagyok; tulajdonképpen háromfajta munkát igyekszem összeegyeztetni. Egyrészt természetesen újra átvettem a közösségi gyógyszertár vezetését, emellett gőzerővel dolgozom a projektem valóra váltásán – társalapító, támogatók, mentorok keresése, weblap készítése, csapat megszervezése, stb. -, illetve nővéremmel közösen írunk egy életmód blogot, amelyen olvasóink az ugandai divatról, gasztronómiáról és szépségápolásról olvashatnak. Munkás hétköznapjaimba a sportot is igyekszem beilleszteni, és a vőlegényem számára is feltétlenül kell, hogy maradjon egy kis idő. Nem unatkozom, de pont így szeretem élni az életem.
Szöveg: Nagy Nóra