A hagyományoktól eltérően idén duplázik az EFOTT, ugyanis ismét Velencén rendezik meg 2016. július 12-17. között. Idén először két felsőoktatási intézmény kerül házigazda szerepbe: a nagy múltú Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, míg a Testnevelési Egyetem az izgalmas sportprogramokért felel majd. A szervezők szerint nagy előnyt jelent, hogy már ismerik a helyszínt és tudják, melyek azok a sarokpontok, amikre kiemelten figyelniük kell, így a felszabadult kapacitásokat új ötletek megvalósítására használhatták. Újdonságokból pedig nincs hiány.

 

Kapszulahotel

Idén már több fesztiválon találkozhatunk Kapszulahotellel a szálláslehetőségek között, nincs ez másként az EFOTT-on sem. A Kapszulahotel blokkonként 50 db 1,13 méter széles 1,13 méter magas 2,30 méter mélységű alvó fülkéből áll, mely kettő, átlagos testalkatú személynek kínál kényelmes alvó, tartózkodó helyet. A bejelentkezés biometrikus véna szkennerrel történik, a blokkokban van világítás és légkondicionáló is. A B kemping ad helyet a létesítménynek, aminek előnye, hogy közel van az éjszakai helyszínekhez, viszont emiatt zajosabb is. Az EFOTT-on a Kapszulahotel egy fő részére 5000 Ft/éj, két fő esetén 8000 Ft/éj. A kényelmet és a biztonságot ezen kívül Mobil Páncélterem és telefontöltő állomás szolgálja.

KapszulahotelEFOTT

Jófogás- Karma Camp

A Jófogás 100 sátras kempinget állít fel a Velencei-tó partján, ahol napközben szóda segíti a belső hidratálást, jóga a felfrissülést, masszázs pedig az igazi kikapcsolódást az esti bulik megpróbáltatásai után. Aki valaha sátrazott már fesztiválon, az nagyon jól tudhatja, hogy ezek ilyenkor aranyat érnek. Az EFOTT-on viszont nem aranyban mérik a sátrak árát, hanem egy nyereményjáték segítségével lehet bekerülni. Ugyan a jelentkezési határidő lejárt, de vannak még szabad sátrak. Bővebb információért és a játék keretein belül felkerült vicces apróhirdetésekért látogassátok meg az alábbi linket: http://fesztival.jofogas.hu

 

Startupok az EFOTT-on, az InnoTrade program

A Civil Téren találkozhattok a Magyar Nemzeti Kereskedőház 2015-ben indult programjával, az InnoTrade-del, ami a nemzetközi sikerekre vágyó startupokat hivatott segíteni. Eljuttatnak neves nemzetközi kiállításokra, felkészítenek a sikeres külföldi szereplésre, ahol befektetőkkel, iparági szereplőkkel építhetitek nemzetközi kapcsolatrendszereteket. Eddig több, mint 30 magyar startupot juttattak el nemzetközi kiállításokra. A fesztiválon nem csak ötletekhez és információkhoz juthattok a programmal kapcsolatban, de kipróbálhatjátok három magyar startup termékeit. Kapcsolatba léphettek bárkivel a PartyMates alkalmazás segítségével, lehettek DJ-k a DJ a MixyLabs-szel vagy irányíthattok egy darut a Sbrick okostelefonnal. A kipróbáláson kívül lehetőségetek lesz beszélgetni az alkotókkal a startupok kihívásairól, nehézségeiről és sikereiről.

Hamarosan jelentkezünk egy részletesebb napi bontású programajánlóval, addig pedig hangolódjatok az EFOTT hivatalos himnuszával, ami a Margaret Island, Felcser Máté (Punnany Massif) és JumoDaddy (Irie Maffia, Kelemen Kabátban) közreműködésével született. X

 

 

 Szöveg: Józsa Dorottya

jd