Férfi értékek, toszkánai utazás és step areobik: az elmúlt két hónapban e három téma keltette fel leginkább érdeklődéseteket az oldalunkat böngészve – ebből is látszik, milyen sokfélék vagytok ti magatok is, széles érdeklődési körrel.

Idézzük fel őket kicsit részletesebben!

A “kihalóban” lévő férfi (értékek) feltámasztásáról

Ebben az időszakban a legtöbben a II. Womanity Fesztiválunk egyik kedves előadója, Bedő Imre által indított Férfiak Klubjára voltatok kíváncsiak. A családnak és a nőnek nem a férfi pénze kell, hanem a férfi maga – vallja a férfimotivációs mozgalom vezetője, amelyet nyolcezer nő körében végzett felmérésük csak megerősít. Vagyis az utóbbi évtizedek hatalmas változásai, az “elnemtelenedés” sem tudta megmásítani azt, mit keres egy nő egy férfiban: továbbra is a klasszikus, kifejezetten rájuk jellemző értékeket. Amelyek ugyanakkor – megfelelő minta hiányában – ma már egyre inkább eltűnőben vannak, eltávolítva, kapcsolódás-képtelenné téve a két nemet. Hogy miben látja a megoldást a Férfiak Klubja, és milyen konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében, a fenti cikkből kiderül – érdemes lassan, figyelmesen újra átolvasni, hiszen olyan problémáról van szó, ami – ha nem teszünk ellene semmit – egyre csak súlyosbodni fog.

Bedő Imre a II. Womanity Fesztiválon

Bedő Imre a II. Womanity Fesztiválon

Földi Paradicsomban járva

Hasonlóan népszerű volt főszerkesztőnk toszkánai útinaplója is, ami nem is csoda, hiszen írása különösen érzékletesen festi le nemcsak e mesebeli vidéket, de ahhoz kapcsolódó – előzetes és az ottani, “megálló időben” lévő – benyomásait is. Toszkána nem adja magát könnyen – összegzi addigi tapasztalatait utazása harmadik napján. Miért érzi ezt, és vajon – ha a szerelem első látásra el is maradt -, hogyan folytatódott kettőjük “románca”? A válaszokhoz – és akár egy kis kikapcsolódás, “mininyaralás”gyanánt – érdemes felidézni vele a toszkánai kalandokat.

toszk1

Mindent a step areobikról

Ha esetleg képzeletbeli vagy valós nyaralásunkon elcsábultunk volna egy-két – nem éppen diétás – finomságra, ne csüggedjünk: egyrészt ez még nem a világ vége, másrészt rövid úton megszabadulhatunk az esetleges plusz kilóktól. Azt már nem ígérjük, hogy könnyű is lesz, de azt igen, hogy élvezetes – ezt a step aerobikot kipróbálva bizton állíthatjuk. A step padra dinamikusan fellépdelő edzésnek két fajtájáról is írtunk: míg a “kondi” változat inkább a kezdőknek ajánlható, addig a haladóknak érdemes a bonyolultabb koreográfiát igénylő táncos formájára váltani. Cikkünkben három olyan helyet is ajánlunk, ahol bátran kipróbálhatjátok ezt a mozgásformát.

step

 

HAMAROSAN NYIT A MAGAZIN SHOWROOM!

onlinelogomaker-071816-1020