Az elektronikus és az akusztikus, illetve a folk- és a partyzene eddig ismeretlen ötvözete Lajkó Félix és az Óperentzia előadásában, nov. 26-án, 20 órától az Akváriumban.

A vajdasági Topolyán 1974-ben született Lajkó Félix a kilencvenes évek elején tűnt fel a Dresch Quartetben, de hamarosan „alanyi jogán” is maradandót alkotott; és mire első lemeze, a Lajkó Félix és zenekara 1997-ben megjelent, már kultikus státusszal rendelkezett a hazai kortárs- és világzenei körökben. Virtuóz és mélyen átszellemült, a népzenétől, a vendéglátós muzsikától, a dzsessztől és a kortárs improvizatív zenétől egyaránt átjárt hegedűjátéka előtt hamarosan fejet hajtott a világ, és közben a kortárs zene- és táncművészet olyan hírességeivel dolgozott együtt, mint Alexander Balanescu, Pina Bausch, Boban Markovic vagy a Hun Huur Tu.

lf0

Az utóbbi években kirívó alkotó- és kísérletezőkedv jellemezte. 2013-banelső hangszerével, egy – az édesanyjától kapott – citerával készített albumot (Mező), mely megjelenése után azonnal az európai világzenei rádióslista első helyére került. Jelszó/Password című albumát a zongorista Balázs Jánossal, a Végtelen címűt pedig a Budafoki Dohnányi Zenekarral vette fel, legújabban pedig a budapesti Óperentzia két muzsikusával „kavarta fel” rajongóit: az elektronikus és az akusztikus, illetve a folk- és a partyzene eddig ismeretlen ötvözetével.

lf01

Kapcsolódó bejegyzések