Kirekesztés és elfogadás, éppen ott, ahol a legkevésbé számítunk rá. Félresiklott emberi sorsok, melyeket súlyos titkok és a mindenhol jelenlévő társadalmi korlátok kötnek gúzsba. Jessie Burton A babaház úrnője című könyve olyan témákat feszeget, melyekről kevés szó esik, holott nagyon is valóságosak: női szerepek, nemi hovatartozás, rasszizmus és vallási fanatizmus. Tabutémák, melyek nemcsak a történet színteréül szolgáló 17. században, hanem 21. századi jelenünkben is húsba vágóan aktuálisak.
Jessie Burton: A babaház úrnője (2015, Libri Kiadó)
1686. Amszterdamban. A 18 éves Petronella Oortman, vagyis immáron Petronella Brandt újdonsült fiatalasszonyként érkezik a virágzó kereskedővárosba, hogy elfoglalja helyét férje mellett, aki Amszterdam egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb kereskedője, kedvelt és elismert személyiség.
Nella reményekkel telve érkezik a városba és naiv, ám rendkívül intelligens fiatal lányként alig várja, hogy otthoni leányélete szürkeségéből kilépve kezdetét vegye színekkel és kalandokkal teli felnőtt élete. Úgy képzeli, hogy férjes asszonyként végre igazán élhet, s a nagy és romantikus szerelem ígérete is ott lebeg a szeme előtt. Az eljövendő boldog életet bíborködként körbelengő remények azonban fájdalmasan hamar szertefoszlanak, s Nella mindenhol korlátokba és elfojtott érzelmekbe ütközik, melyek úgy ölelik körbe, mint Amszterdam partjait az Északi-tenger jégkék hullámai.
A fiatal lánynak nagyon hamar meg kell tanulnia, hogy semmi sem az, aminek látszik. Nella élete teljesen másképp alakul, mint azt elképzelte, sorsa egészen más szerepre szánja, mint lányos álmodozásaiban remélte. Rá kell döbbennie, hogy saját háza súlyos titkokat rejt, s lakói – Johannes, az állandóan dolgozó férj; Marin, a rideg és állandóan figyelő sógornő; Cornelia, a cserfes szobalány; illetve Otto, a hallgatag inas– valamennyien elleplezik valódi életüket és énjüket.
S végül a babaház, ez a fényűzően tökéletes játékszer, melyet Johannes nászajándékként vett fiatal feleségének, s mely idővel Nella egyetlen vigaszává válik annak ellenére, hogy groteszk torz tükröt tart asszonyéletének visszásságai elé. A háttérből pedig egy titokzatos miniatűr-készítő mozgatja a szálakat, aki hátborzongató pontossággal jósolja meg a lány életének történéseit, jóval azelőtt, hogy azok felfedhetnék magukat. Bár az olvasó közvetlenül egyszer sem találkozik vele, mégis a regény egyik központi figurája: alakját a boszorkányság és a misztika finom párája lengi körül, s a könyv elolvasása után is sokáig fogva tartja a képzeletet.
A könyv főszereplőjét valós személyről mintázták, az igazi Petronella Oortman babaháza ma is látható az amszterdami Rijksmuseumban
Bevallom, nagyon sokat töprengtem, hogy mit is és hogyan írjak erről a regényről. Nehéz megfogni egy olyan történetet, ami ennyire magával ragad és lenyűgöz; én legalábbis mindig úgy voltam vele, hogy azokról a dolgokról a legnehezebb jól írni, amelyek sokat jelentenek számomra, mert annyira szeretném átadni azt az élményt, amit adott könyvtől, zenétől, eseménytől kaptam, s annyira szeretném megtalálni a legmegfelelőbb szavakat, hogy előbb-utóbb saját gondolataim kötnek gúzsba.
Valahogy így vagyok A babaház úrnőjével is. Másfél nap alatt kiolvastam és azóta is vissza-visszatérnek a gondolataimba a Brandt házban rejtőző emberi sorsok, Nella babaházának apró lakói és a titokzatos miniatűr-készítő. A fiatal Nella álmokkal és vágyakkal teli alakjával könnyen azonosultam, s lélegzet visszatartva vetettem bele magam a regény gazdag szőttesébe, melynek szálai oldalról-oldalra bomlottak fel a szemem előtt.
Igazi borongós napra való könyv, amikor jólesik elvonulni a világ elől egy teával-kávéval és egy puha takaróval. Ugyan a nyár közeledtével ez nehezebben kivitelezhető, de nem is ez a lényeg. A jó könyv mindig és mindenhol működik, s A babaház úrnője jó könyv, a szó minden értelmében.