A Lipótmezőn kezdődött 1920 körül. A pszichiátriai betegek alkotásainak gyűjtése, bemutatása akkoriban spontán tevékenységként indult. Mára a rejtélyesen izgalmas képek lélektani elemzés eszközéül, s egy nem mindennapi galéria látnivalóiként is szolgálnak.
Depresszió, hangulat,- szorongásos,- bipoláris,- és pánikzavarok, fóbiák… Néhány a manapság leggyakoribb pszichiátriai problémák közül. A mentális betegek – betegségüktől függően – az egészségesektől eltérően, másképp láthatják, érzékelhetik a körülöttük lévő világot, emiatt gyakran esnek más emberek előítéleteinek áldozatául. Így nemcsak saját démonaikkal kell megküzdeniük, hanem a környezetükben előforduló előítéletekkel is. A betegségük nyugodtabb időszakában,sokan közülük különböző alkotóközösségekben töltik idejüket, ahol kifejezően, kreatívan képesek ábrázolni bonyolult érzéseiket, rejtélyes belső világuk aktuális állapotát nyers, kifejező, őszinte meghökkentő művészeti alkotásokon keresztül. Ők az Art Brut alkotók.
Sajó Boglárka
Lehet-e valaki pszichiátriai beteg és zseniális művész egyszerre?
Art Brut – művész, beteg vagy mindkettő? A művészetterápiát a pszichiátriai betegek körében a múlt század húszas éveitől kezdték használni. Itthon mérföldkőnek számított, amikor 2005-ben a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán ismét elkezdte munkáját a Kreatív és Művészetterápiás Műhely, ahol a művészetterápiás foglalkozások mellett, a szabad alkotás lehetőségét is biztosították a bent fekvő betegek számára, majd 2009-ben létrehozták a Budapest Art Brut (BAB) Galériát, melynek működtetésében pszichiátriai betegséggel élő emberek is részt vesznek. A Galéria célja a pszichiátria ellátásban részesülők ellen irányuló előítéletek csökkentése és az art brut alkotók műveinek bemutatása a nyilvánosság számára, valamint olyan közösségi tér működtetése, ahol az art brut alkotóknak lehetőségük van az alkotásra és találkozásra professzionális és outsider művészekkel.
A szakirodalom az art brut művészeti irányzathoz sorolja a társadalom perifériájára szorult emberek (rabokat, hajléktalanokat), a pszichiátriai betegek, a primitív népek alkotásit, és egyes művészettörténészek még a gyermekek műveit is. Lehet-e valaki pszichiátriai beteg és zseniális művész egyszerre? A BAB Galéria alkotásait nézegetve némi fejvakargatás után nyugtázhatjuk, hogy bármi lehetséges…
Orsós Gábor: Elveszett szerelem
„A pszichiátriai betegség, mint újfajta és intenzív élmény maga is képes egyesekből művészi alkotást kiváltani, vagy ha korábban is megfigyelhető volt művészi tevékenység, megváltoztatni a stílust és szemléletet. Bizonyos agypatológiai folyamatok is hozzájárulhatnak a kreatív tevékenység beindulásához, sőt fizikai betegség, mozgászavar, ágyhoz kötöttség is kreatív motívumokat csalhat elő egyesekből.”- mondja dr. Gerevich József pszichiáter, művészetpatológus, a BAB Galéria kurátora.
Történetileg a művészetterápia érdekes módon nem pszichiátriai, hanem tüdőgyógyászati osztályon kezdődött. Alapvetően nem művészi alkotás létrehozása a cél, hanem a páciens gyógyulása. Akadt már a betegek között olyan is, akit ez a terápia mentett meg az önpusztítástól. A pszichiáter szerint leginkább olyan kommunikációs zavar esetén gondolnak erre a gyógymódra, amikor a verbális kommunikáció nehezen kivitelezhető, viszont a páciens non-verbális kommunikációval megközelíthetőbbnek tűnik.
Térkép a lélekhez
Dr. Gerevich József szerint a mű a klinikai állapot hiteles tükre, a benne elrejtett jelek megelőzhetik a rosszabbodás vagy javulás klinikai jeleit (ebből a szempontból a klinikai tesztekre hasonlít). Önmagában is elemezhető, de ez már nem a pszichiátria, hanem a műkritika, vagyis a művészettörténet feladatköre. Ugyanis egy műből egészében semmilyen diagnózist felállítani nem szabad. „Gondoljunk például Salvador Dalira, aki sokkolási szándékból olyan képeket is festett, melyek pszichotikusok képeire emlékeztetnek. Az egyik első kérdés a műelemzés során, hogy mi az, ami tanult stiláris elem az alkotásban.” – mondja.
A BAB Galéria igazgatónője, Kovács Emese fontosnak tartja kiemelni, hogy attól, hogy valaki pszichiátriai betegségben szenved, még nem válik automatikusan művésszé. A súlyos mentális állapotban lévő betegek nem képesek művészileg értékelhető alkotásra, bár megjelenhet náluk is érzéseiknek ilyen módon való kifejezése.
Szabó Mariann: Személyiségzavar
„A pszichiátriai betegek gyakran élő személyekként kezelik az általuk alkotott figurákat, annak ellénére, hogy belső világukat és a rajtuk kívül álló világhoz való viszonyukat jelenítik meg. Gyakran függetlenítik magukat az alkotástól, az irányítást átadva a festett tárgynak, és úgy várnak egy jelre, mintha az általuk alkotott mű rabszolgái lennének” – mondja az igazgatónő. „Azok a klienseink, akik részt vesznek a Galériában folyó művészi alkotómunkában, büszkén vállalják a BAB Galériához és a Galéria működését biztosító Moravcsik Alapítványhoz való kötődésüket. Munkánk során ezekről az alkotókról már nem, mint mentális fogyatékkal élőkről, vagy pszichiátriai betegekről beszélünk, hanem art brut művészekről, vagy az alkotóműhely tagjairól.
Természetesen tudomásul vesszük, hogy klienseinknek pszichiátriai jellegű problémáik vannak, de megfelelő segítséggel, támogatással képesek a korlátaik mellett az értékteremtő munkára és alkotásra. Ebből következik, hogy a kiállításokon, bemutatókon már nem, mint pszichiátriai betegek, hanem izgalmas, mások számára is elgondolkodtató és élményt nyújtó művészi alkotásokat létrehozó személyekként jelennek meg.”
Sajó Boglárka
„Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend ”
Írja egyik versében József Attila, aki több mai pszichiáter szerint úgynevezett borderline személyiségére épülő depresszióban szenvedett. A Galérában alkotó pszichiátriai betegek között vannak, akik indulataikat festik ki magukból, akadnak, akik hallucinációik lenyomatát ábrázolják, vagy éppen rossz gondolataikat, félelmeiket jelenítik meg a vásznon. Többen először csak név nélkül voltak hajlandók hozzájárulni munkáik kiállításához, később azonban, mikor a közönség elismerését tapasztalták, vállalni kezdték a műveiket.
A BAB Galéria alkotói most nem csak műveiket vállalták, hanem azt is, hogy bemutassuk betegségük történetét, a művészethez való kötődésüket.
Szabó Mariann – Végülis ez olyan, mintha lementeném az érzéseimet 1988. augusztusában született, majd 1992-ben került először pszichiáterhez, generalizált szorongás miatt. Művészi tevékenységét 18 évesen kezdte üvegfestéssel, majd aranyművesi tanulmányokat kezdett 2010-ben, amit egy év után abba hagyott. 2011 október elejétől tagja a Budapest Art Brut Galéria alkotóműhely közösségének.
Szabó Mariann: A karácsony meggyalázása
Képeiben megjeleníti az elfojtott dühöt, ellenérzéseit a sztereotípiák iránt, kritikáját a társadalommal, vallással és szexualitással szemben, melyek gyerekkori traumákra vezethetők vissza. Az alkotási folyamatot érzelmileg mindig az adott kép témájától függően éli meg, ahogy mondja, “a képeimbe rakom a lelkem darabjait, és remélem hogy az az érés amit beletettem a képbe, másnak is átjön. Végül is ez olyan, mintha lementeném az érzéseimet.”
Hegyi Emőke – Üzenni szeretnék alkotásaimmal a külvilágnak
1973. decemberében született Kiskunhalason, és 2007-ben diagnosztizálták borderline személyiségzavarral. Alkotni 2009-ben kezdett a vele dolgozó művészetterapeuta bátorítására, amikor hosszabb ideig a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán feküdt. Korai képein a betegség, valamint a szív fájdalmát és a “rossz gondolatokat” jelenítette meg. “Ma már üzenni szeretnék alkotásaimmal a külvilágnak arról, ami belül foglalkoztat.”
Hegyi Emőke: Elrabolták a lelkem
Sajó Boglárka – A néző nélkül nem élhet igazán a képem
Sajó Boglárka 1970-ben született Budapesten. Édesapja, aki népi iparművész volt sokat foglalkozott vele gyermekkorában, tanítgatta, segítette alkotói tevékenységét, festeni azonban csak felnőtt korában kezdett. Édesapja 1999-ben bekövetkezett halála után Boglárka teljesen összetört, s minden próbálkozása ellenére sem tudta túltenni magát ezen a veszteségen. A mérhetetlen szomorúság és az elhúzódó gyász miatt, 2002-ben fordult először orvoshoz, amikor diagnosztizálták mentális eredetű betegségét és 2008-ban bipoláris zavart állapítottak meg nála. Egy barátja bíztatására kezdett festeni és ekkor érezte először, hogy ez a fajta tevékenység számára az önkifejezés legjobb módját jelentheti.
Műveinek szándékosan nem ad címet, hogy ne befolyásolja a szemlélőt. Azt szeretné, ha a néző a befogadás során fantáziájára hagyatkozva, egyéniségét visszatükrözve élné át saját belső kalandját. Saját szavaival: „Bármit fessek is, a néző nélkül nem élhet igazán a képem. Ha a néző hozzáadott lelkivilága és az én gondolataim találkoznak, akkor jön létre az igazi alkotás.”