A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – vagy röviden a Jurányi – neve ma valószínűleg minden kultúrakedvelő ember számára ismerősen cseng, Budapesten legalábbis biztosan. 2012-es megalakulása óta népszerűsége mind a független művészek mind a közönség köreiben folyamatosan növekszik. Maga a koncepció – az üzleti szférában ismert inkubátorház jelenség művészvilágba való áthelyezése – olyannyira eredeti, hogy mára bizonyos művészeti szakközépiskolákban érettségi tétel lett a Jurányi, valamint külföldi művészek és kulturális területen dolgozó szakemberek  is rendszeresen jönnek Budapestre, hogy megtekintsék ezt a különleges létesítményt.

 

Azt azonban kevesen tudják, hogy ennek az óriási projektnek a megálmodása, a házalapítás, az átépítés levezénylése és az intézmény vezetése egyetlen hihetetlenül erős nőnek a nevéhez fűződik. Rozgonyi-Kulcsár Viktóriát tavaly a Példakép Pályázatra is jelölték, nem véletlenül.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Viki nem csupán legkedvesebb barátaim egyike, hanem együtt is dolgozhattam vele a Jurányi Ház megalapítása előtti években. Már akkoriban csodáltam azt a fantasztikus képességét, ahogy a rengeteg munkát képes volt összeegyeztetni a magánéletével, ahogy a partnerét, a családját és a barátait soha nem hanyagolta el, bármennyire stresszes is volt a szakmai élete. Ő nem csupán egy tehetséges, és iszonyatos teherbírással dolgozó vállalkozó, hanem az egyik legjobb szívű és legegészségesebb értékrenddel bíró ember, akit ismerek. Én már hosszú évekkel ezelőtt megítéltem volna neki egy példakép díjat.

 

Mindig is tudtad, hogy mivel szeretnél foglalkozni?

Kislány koromban nagyon szerettem rajzolni és feltűnően öltözködni, így biztos voltam benne, hogy divattervező leszek. Aztán később reálisabban gondolkodva úgy láttam, hogy ez Magyarországon nem egy kenyérkereső szakma, és mivel közben elkezdett érdekelni a kultúra, a színház, az irodalom, az egyetemi tanulmányaim megkezdésekor már jelmeztervező akartam lenni. Színháztudomány szakra jártam; nagyon jó közösségben, izgalmas tanárokkal és kreatív diákokkal tanulhattam együtt. Az általunk létrehozott egyetemi produkciókban én általában a látványtervező szerepét töltöttem be. Nagyon megtetszett a színházcsinálás, így pár fiatal barátommal elkezdtünk önálló előadásokat színpadra állítani – én még ekkor is, mint tervező -, majd később önálló, független társulat alapításában is gondolkodtunk.

Ez a projekt természetesen számos adminisztratív és szervezési feladatot igényelt, és mivel kevesen voltunk, és nekem volt ehhez leginkább kedvem, én lettem az úgynevezett produkciós vezető. Itt jött meg a kedvem a színházi háttérmunkákhoz. Egyre több független színházi előadást is látogattam Budapesten, és nagy rajongója lettem a területnek. Azt hiszem, hogy ezen a ponton volt egy megvilágosodásom, hogy igen, ez az, amit szeretnék csinálni. Nem csak maga a munkafolyamat érdekelt, hanem láttam az értelmét is.

Felismertem, hogy nagyon nagy szükség van ezen a területen jó szakemberekre, mert egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a független színházi csapatok. Ekkor kezdődött a tudatos építkezés: a Színháztudomány mellé, elvégeztem egy Kulturális menedzser szakot, aztán egy Civil szakértői képzésen vettem részt, majd egy Európai Uniós pályázatírói poszt-graduális szakképesítést is szereztem. Ebben az időszakban már sorra jöttek a munkák és a feladatok.

rkv2

 

Hogy fogalmazódott meg benned a Jurányi ötlete?

Igazából az első nagy ötlet a FÜGE Egyesület megalapítása volt 2010-ben. Akkorra már több kisebb-nagyobb színházi társulat menedzsereként is dolgoztam, általában egyszerre 3-4 csapattal, és láttam, hogy a munkafázisok ugyanazok, és hogy még van kb. 50 hasonló szervezet, amely mind csak a maga malmát hajtja, miközben ha összefognánk, lehetne tökéletesíteni a rendszert és racionalizálni az energiákat, hogy hatékonyabb legyen a működés. Így született meg a FÜGE produkciós és ernyő-szervezet ötlete. A FÜGE azzal a céllal jött létre, hogy felkaroljon és támogasson egyéni alkotókat, közös projekteket generáljon, valamint szakmai és menedzsmenti hálót biztosítson a tagszervezeteinek.

A szervezet nagyon sikeres lett; még ki sem találtam igazán a céljait, már elhúzott mellettem, mint egy sebesvonat. Hogy igény volt erre a struktúrára, hamar bebizonyosodott, csak aztán a feladatokat volt nehéz bírni és ellátni. A Jurányi Ház ötlete is ebben a pár évben fogalmazódott meg bennem. A FÜGE ernyőszervezeti modelljét szerettem volna „tető alá hozni”, méltó és komfortos infrastruktúrát biztosítva a próba- és játszóhellyel nem rendelkező előadó-művészeti szervezeteknek. Egy nagy kulturális komplexumot láttam a lelki szemeim előtt, ahol a pincétől a padlásig kultúra folyik: nemcsak színház, hanem egy jó értelemben vett általános művelődési központ: a zenebölcsitől, a mozgás órán, a könyvbemutatón és kiállítás megnyitón át az esti színházi előadásokig.

 

A Jurányi osztatlan sikerét látva azt gondolom, ez az álomkép maradéktalanul meg is valósult. Aztán másfél évvel ezelőtt megszületett a kislányod, Rézi is. Hogyan változtatta meg az anyaság az életmódodat, az időbeosztásodat?

Mindig azt hittem, hogy jól tudok bánni az idővel, és hogy minden percem korábban is ki volt számolva, de a kislányom megszületése ráébresztett arra, hogy hogyan kell igazából jól gazdálkodni az idővel, főleg, ha nincs.  Sosem voltam türelmetlen és hirtelen ember, most mégis azt érzem, hogy magamhoz képest is egy kis Buddha lettem, és hogy nagyon jól tudom kezelni a problémákat. Valahogy ma már minden relatív, nem igazán tudnak kihozni a sodromból a problémák, a mindennapi őrültségek, mert mindig arra gondolok, hogy hol van ez a probléma ahhoz képest, hogy ha a kis családommal történne valami; és így már semmi nem gond.

 

De mégis hogyan vezetsz egy ekkora intézményt és élsz ezzel párhuzamosan családi életet? Hogy működik ez a gyakorlatban?

Mindig azt mondom erre viccesen, hogy nekem két gyermekem van, a nagyobbik a Jurányi, a kisebbik pedig a kislányom, Rézi. Biztosan azért is ez a kép van bennem, mert a férjem is a Jurányiban dolgozik, így tényleg olyanok vagyunk mint egy nagy család: hol én vagyok a Jurányiban, és ő Rézivel, hol fordítva, aztán van, hogy mind a „négyen” a Jurányiban vagyunk, és van, hogy rá tudjuk bízni a munkatársakra a Házat, vagy éppen a nagyszülőkre Rézit. De annak ellenére, hogy a munka és a magánélet egybeforr, azt fontosnak tartom, hogy ha otthon vagyok Rézivel, akkor ne kapdossam fel a telefont, és nézzem a leveleimet; az a mi kis időnk, olyankor irány a játszótér vagy bármilyen jóleső szabadidős program.

rkv

Fotó: Schiller Kata

Mit teszel napi szinten a testi-lelki egészségedért?

Minden este tornázom, és hetente egyszer, vagy extra jó esetben kétszer egy-egy órát úszom, és utána szaunázok is, ha belefér. A táplálkozásom Rézi megszületése óta kicsit javult, hiszen azt eszem, amit ő, és neki ritkán adok zacskós levest vagy csokis croissant-t. Emellett rendszeresen iszom csipkebogyó teát; erre is még a terhesség alatt szoktam rá, mert állítólag tejserkentő,és a magas C-vitamin tartalma miatt komoly immunerősítő folyadék is egyben. Hidegen készül, és ízesítés nélkül a legjobb, napi akár fél-1 litert is fogyasztok belőle. Nagyon ajánlom mindenkinek.

Tudnál adni néhány stressz-kezelési tippet?

Ha rossz hírt kapunk, akkor mosolyogva fogadjuk, aztán vegyünk egy mély levegőt és próbáljuk meg eltávolodni a problémától; ez eltarthat akár egy napig is. Hogy mi fog történni? Általában vagy kiderül, hogy megoldódott a probléma magától, vagy rájövünk, hogy hogyan tudjuk mi magunk megoldani. Türelem, megfontoltság, higgadtság, határozottság. És mindez nagyon tudatosan. Ja, és a pohár mindig félig tele van – ez a legfontosabb!

 

Mi a leginkább bevált időmenedzselési módszered?

A napirend – nincs ennél fontosabb. Ezt a kislányom példája is bizonyítja: két hetes kora óta állandó napirendje van, és ettől nagyon kiegyensúlyozott és nyugodt; mindig tudja, hogy mikor mire számíthat. Ne szégyelljük előre beosztani a hetünket! Én minden vasárnap ezt csinálom: pontosan megszerkesztek minden napot, pláne most, hogy be kell vonom a nagyszülőket is. Sokszor még azt is beírom a naptárba, hogy mikor lesz félórám ebédelni, ha lesz…

 

Vannak olyan dolgok, amik fontosak lennének, de pillanatnyilag nem férnek bele az életedbe?

Úgy érzem, hogy minden belefér, ami igazán fontos, mert úgy csinálom, hogy beleférjen – inkább a mennyiség a kérdés. Nyilván örülnék neki, ha még több időm lenne a kis családomra, a barátaimra, és nem utolsó sorban saját magamra. Szívesen sétálnék nagyokat a természetben, vagy olvasnék jó könyveket – ez utóbbi például sajnos az utóbbi tíz évben elmaradt.

 

(szöveg: Nagy Nóra)

 

 

 

 

 

“A pohár mindig félig tele van – ez a legfontosabb”
99%Összpontszám
Olvasói értékelés: (4 Szavazások)
99%

Kapcsolódó bejegyzések