Bán Sarolta alkot, mert ezt diktálja a szíve, és segít, mert egyedül így érvényesülnek a hírnév makulátlan komponensei. A Photo Allegory of Sarolta Bán a művészet egy új dimenziója.
WOMANITY: A munkáid engem Alice Csodaországába kalauzolnak; szinte látom magam előtt ugrálni a fehér nyulat, ahogy a zsebóráját szorongatja, és máris beszippant az általad teremtett képi világ. Talán unalmas kérdésnek tűnhet, de a te esetedben fokozottan érdekel, hogy honnan gyűjtöd az inspirációt?
BÁN SAROLTA: Általában a körülöttem zajló mindennapi dolgokból, de a jó könyvek is inspirálnak. Ez a műfaj azért is izgalmas, mert szinte bármilyen őrült ötletet meg lehet valósítani.
WOMANITY: Én imádok olvasni, lehet, hogy ezért is, de mindig érdekel, hogy mások milyen alkotásokban merülnek el szívesen. Mik a te kedvenceid és mivel ragadnak meg téged?
BÁN SAROLTA: Én is imádok olvasni, Bulgakov: Mester és Margarita és Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom a két legnagyobb kedvencem, de nagyon sok van. Alapvetően azokat a könyveket szeretem, amik olyan korban játszódnak, amikor még lóval jártak.
WOMANITY: A fotómanipuláció a laikusok számára nagyon távoli kifejezésnek tűnhet. Hogyan készül el egy ilyen alkotás, mik a folyamatok?
BÁN SAROLTA: Amit én csinálok, szerintem közelebb áll a festéshez, rajzoláshoz, mint a fotózáshoz. Tulajdonképpen fényképekbõl „kivágott” elemeket pakolok össze egy képbe, és addig alakítom őket, amíg elkezdenek együtt működni. Photoshopot használok, nem ritkán 50-100 rétegbõl épül fel egy kép.
WOMANITY: Amikor elkezdtél fotózással, fotómanipulációval dolgozni, gondoltál-e arra, hogy ebből később nem csak egy hobbi lehet?
BÁN SAROLTA: Eredetileg ékszertervezőként végeztem és kvázi egy véletlen folytán kezdtem el a digitális fotómanipulációval foglalkozni. Egyáltalán nem gondolkoztam ezen, csak csináltam a képeket és utána feltöltöttem Flickr-re. A tudatosabb brandépítés akkortól indult, amikor a család egyik tagja lett a menedzserem, ekkor lett Facebook oldal, honlap, új fényképezőgép, stb. De nehéz dolga volt, mert én soha nem szerettem volna brand-et.
WOMANITY: Miért nem akartál brand-et építeni magad köré? A hírnév az árnyékos oldala ellenére felhasználható rengeteg pozitív dologra is. Ahogyan te is tetted például a Help Dogs With Images kampányoddal, az otthontalan kutyákért.
BÁN SAROLTA: Nehéz kérdés… A brand-hez hozzátartozik a dolog üzleti része is, ami ellen én be vagyok oltva. A Help Dogs projekt sikerének persze nagyon örültem, és tényleg hihetetlen, hogy hány emberhez jutott el világszerte, de egyébként sokkal jobban szeretek a háttérben maradni, egyszerűen ilyen vagyok.
WOMANITY: Saját országában senki sem lehet próféta. Mint sokan kis hazánkban, te is először külföldön lettél elismert, híres. Hogyan érintett ez téged? Mit gondolsz erről a jelenségről?
BÁN SAROLTA: Szerintem ez teljesen természetes, szerencsére a képek nyelve nemzetközi, nagyon örülök, hogy a munkáim sok messzi helyre eljutottak a világban.
WOMANITY: Azt tudom, hogy számodra nagyon fontos az alkotásnál, hogy mindenki, aki a fotóidat nézi, „megtalálja benne a saját történetét”. Meg szoktad kérdezni az embereket arról, hogy ők mit látnak bele a képeidbe?
BÁN SAROLTA: Külön nem kérdezek rá, de nagyon szeretem olvasni, ha megírják. Sokan írnak, hogy mit gondolnak a képeimről, vagy milyen történetet indított el az adott kép bennük. Az aktuális kedvencem egy kanadai iskolából jött, ahol a könyvtárigazgató azt kérdezte meg az egyik képemmel kapcsolatban, „Hogyha a fák gyűrűi tudnának zenélni, akkor milyen zenét játszanának”? A 12-13 éves gyerekek válaszait imádtam, a gyerekek hihetetlen kreatívak.
WOMANITY: Számodra mennyiben terápia az alkotói folyamat? Hiszen hiába az a cél, hogy mindenki felfedezze benne a saját érzéseit, alkotás közben biztosan a te érzelmeid, vágyaid, hangulataid is visszatükröződnek a képeken.
BÁN SAROLTA: Abszolút terápia is, az éppen aktuális lelkiállapotom mindig benne van a képben. Sok vitám van családon belül, hogy az elmúlt pár évben miért nem csinálok több képet, de talán érdekes és sok mindent megmagyaráz, hogy a legjobb képeim akkor készültek, amikor az életem legmélyebb pontján voltam. A jövőben ezért is lesznek olyan projektjeim, ahol nem is biztos, hogy a képek lesznek a fókuszban.
(szöveg: Hangai Lilla, képek: saroltaban.com)