“…Na jó. Lehet, hogy mégsem illünk össze. Én túlbuzgó vagyok és szenvedélyesen akaró természetű. Nagyokat álmodó, vakmerő és bosszantóan szentimentális. Te meg itt ülsz bambán a sziporkázásom közben és nagyokat pislogsz, csak mert megemlítem, hogy költözzünk Dél-Angliába. Pedig az a hely tényleg csodaszép. Rengeteget tanulhatnánk, miközben bejárjuk az egészet. Lehetne mondjuk Portsmouth, az annyira izgalmas, hogy… Figyelsz rám? Mi van, befalaztak? Látod, erről beszéltem. Még mindig csak ülsz itt megkövülve, mint a sóbálvány. Francba. Mindegy. Finis.” – régen volt már, de még ma is emlékszem, hogy derűs fölényt fitogtatva még párszor hozzákerekítettem egy s mást, majd mint egy rossz cselekedet küszöbére érve, fájdalmas zokogásban törtem ki. “Ne haragudj…De mi lesz akkor velünk? Hogy legyünk boldogok?”
Boldogság? Kinek fér ez a keretbe?
Mi lenne? Járjuk az utat, amit kiköveznek nekünk. Arra botorkálunk vakon, amerre vezetnek minket a társadalmi elvárások, a média, a reklámok, az online véleményformálók …
Szépen megadják az irányt és jó vastagon körvonalazzák mindazt, amik szerintük vagyunk. De téged inkább az érdekeljen: ezeken a vonalakon kívül mi lehet?
A középkorban laposnak hitték a Földet. A korabeli hajósok még féltek is attól, hogy túlhajóznak a Föld peremén. A tudatlanság márpedig nem egyenlő a lehetőségek végességével, attól mert te elhiszed, hogy az. Sokan a kétkedők, a nagy beletörődők vagy a “jól élők” rangjára emelkedettek közül most talán valamiféle Jehova-hipotézist, vagy gagyi spirituális dajkamesét sejtenek a vonalakon kívüli keresgélés, a dolgok “bevonzása” mögött. A jól fűszerezett szemrehányásaim után, mondjuk én sem éppen tudtam mi is valóság. Meginogtam. A szerelmem, a holdudvarom csak hallgatott és nézett üres, néhol kritikus tekintettel, mindaddig, míg az én csodásan tálalt mázsás álmaim szánalmas pehelyként hulltak az asztal alá…
Nos, úgy érzem ideje tisztázni a dolgokat. A következőkről szól ez az egész: vagy, aki vagy (csak győzd kitalálni, az életed végéig, hogy ki is vagy.) Körülötted sok dolog megingathatatlanul uralkodik és igen, tehetetlen vagy ellenük.
De magadban, belül csakis te uralkodsz, s ekkor a ‘minden más’ lényegül át tehetetlenné ellened.
Mi van a vonalakon kívül? Minden olyan érzés, amit a küzdésed eredményessége szül benned. A kerítés, amit köréd építettek, s aminek egy részének építésében talán te magad is segítkeztél, nem megdönthetetlen és állandó. Portsmouth… Nevetséges? Talán az. Talán ez az egész csak az én Nirvánám. De ha te is megtalálod a tiédet, sokkal egyszerűbb lesz minden. Tedd csak magasra azt a mércét, bátran! Függetlenül a vonalaktól, vagyis, hogy belefér-e az általuk határolt keretbe.
…Nietzsche a modern és a klasszikus görög irodalom hasonlóságát cáfolta a következővel, én most a fentiekre vonatkozóan idézem őt: az az állapot, amelyben a szabályok születnek, teljesen más, mint az, amelyet a szabályok hoznak létre.
Czagány Alexandra