Sokan kérdezitek, miért jó, hogy interjúkat készítünk az olvasóinkkal, fesztivál látogatókkal? Mi pedig visszakérdezünk: jobb lenne, ha nem tennénk? Így vagyunk valós, igazi, izgalmas női közösség. Ha nem így tennénk, az csak rólunk szólna és valójában fényévekre lennénk egymástól. Úgyhogy jöjjön most egy interjú a legutóbbi Womanity Fesztivál egyik résztvevőjével, Molnár Annával.
Legtöbben nagyon nehezen válaszolunk erre a nagyon egyszerű kérdésre: ki vagy te?
Itt és most egy önálló, szabad, ön-azonos nő. Koordinátor, tanácsadó, fitnesz-edző, gerinctréner. A sorrend néha változik.Azt gondolom, hogy a helyemen vagyok. Általában ez jellemző rám. Emberekkel foglalkozom. A maga szépségeivel és nehézségeivel. Jelenleg tanácsadóként dolgozom egy budapesti családsegítőben. Több mint 10 éve foglalkozom önismerettel és mozgással. Előbb jött a segítői pálya, szociális szféra, majd az edzés, sportoktatás. A jövőmet sokkal inkább a mozgás, illetve a coaching világában képzelem el. A HR terület szintén érdekel. Sokat dolgozom, néha keresem a kiutat, de teszem a dolgom. Igyekszem kihozni a legtöbbet a napjaimból, a többit meg hozza az élet. A hitelesség számomra elsőrangú érték, így az őszinteség, az önismeret, a folyamatos önreflexió, önvizsgálat és belső munka a mindennapjaim része. Azt gondolom, hogy az önismeret és fejlődés egy neverending story. Te döntesz, mennyi időt és energiát pakolsz ebbe a folyamatba. Az, hogy milyen minőségű életet élsz, ezek függvénye.
Mi / ki az, ami/aki nélkül nem tudnál élni és miért?
Kapcsolatok. Barátok. Család. Kommunikáció. Tanulás. Fejlődés. Emberek. Természet. Nyugalom. Szabadság. Csend. Béke. Egészség. Biztonság. Szeretet. Megértés. Imádok kapcsolódni, ismerkedni, érdekes és értékes embereket megismerni. Sokat tanulok tőlük az emberi természetről, a világról és magamról. Vidéken nőttem fel, számomra a természet alapvető szükséglet. Imádom a fákat, növényeket, virágokat. A vizeket és a szellőt. Imádom a színeket, illatokat. Imádom kémlelni a holdat és a csillagokat. Csodálatos világban élünk. Szeretem észrevenni, miben és hol vagyok, mi zajlik körülöttem. A szabadság számomra különösen fontos érték. Lételemem.
Azt gondolom, akkor tudok hiteles lenni bármiben, ha saját magam átéltem, megtapasztaltam azt, amiről beszélek. Igyekszem összhangban élni magammal és a világgal. Ez néha könnyebben megy, néha küzdelmes. Egy biztos: minden nap tenni kell érte.
Szerinted melyik a legnehezebb női szerep az életben?
Mindig az, amiben éppen vagy/ok/. Az élet egy játék, nagy tanító. Hiszek abban, hogy minden okkal történik. Minden, amit kapunk, egy lehetőség a fejlődésre. Egy lehetőség arra, hogy erősebbé, érettebbé, intelligensebbé, ellenállóbbá, gazdagabbá váljunk. Nekem a határtartás, és a nemet mondás most a legnehezebb. Megtanulni, felmérni kivel, mivel, hol húzzam meg a határt. Kimondani, ha valami NEM. Néha egyértelmű elsőre a határ, néha nem. Néha húzok egy határt és idővel szűkítenem vagy tágítanom kell. Ez egy olyan ”kell”, ami rólam szól. Magamért teszem.
Nőként belénk ivódott, magunkban hordozzuk a megmentő, anyáskodó szerepet. Az egyetemen arra tanítottak, hogy az embereknek hálót adjak, ne halat. Arra tanítottak, hogy segítő legyek, ne megmentő. Ehhez képest a munkáim során, és az élet számos területén azt várták/várják el tőlem közvetlen vagy közvetett módon bizonyos típusú nők és férfiak, hogy megmentőként funkcionáljak. Mások helyett dolgozzam, más problémáját oldjam meg, más terheit cipeljem, más helyett anyáskodjam, stb.
Mire vagy a legbüszkébb és miért?
Másfél éve otthagytam egy olyan munkahelyet, ahol magát a munkát imádtam, emberileg és szakmailag rengeteget fejlődtem, de eljött az a pont, amikor a mérleg “nem éri meg” serpenyője elérte a földet. Ezzel párhuzamosan kiléptem egy olyan 8,5 éves kapcsolatból, amiről azt hittem örökké tart. Mindezek mellett sikeresen elvégeztem egy edzőképzést. Magam sem tudom hogy csináltam ennyi mindent egyszerre, valószínűleg napról napra, lépésenként. Ahogy tudtam. Büszke vagyok arra, hogy másfél éve belevágtam ebbe a mély és rögös önismereti útba, hogy szinte a nulláról újraépítsem magam. Piszok nehéz. De megéri.
Büszke vagyok arra, hogy nem félek tükörbe nézni és belátni, ha tévedtem vagy hibáztam. Ugyanakkor minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy jobb legyek, és fejlődjek. Kreatív és bonyolult ember vagyok, a maga szépségeivel és nehézségeivel. Ez vagyok én. Most, hogy már ezt tudom, sokkal inkább magamnak akarok megfelelni, mint bárki másnak.
Van olyan történeted, amit még szívesen elmesélnél nekünk és az olvasóinknak?
Sok kellemes, kedves vagy éppen izgalmas történetem van, de lássuk az egyik kedvencemet, a sárga szín történetét. Tavaly májusban épp a gerinctréning vizsgámra készültem, felfokozott idegállapotban teltek a napjaim. A szakmai vezetőmtől kértem segítséget. Azt mondta nyugodjak meg, minden rendben van és lesz velem. Ha tudom, vegyem magam körül sárga színnel, az jótékony hatással lesz az alacsony önértékelésemre, önbizalmamra. És emeljem fel a tekintetem. Megfogadva a tanácsot, a vizsga napján felhúztam az egyetlen sárga fölsőmet. Ezen ne múljon. Az elsők között szerettem volna végezni, de addig húztam, odáztam a dolgot, míg utolsóként álltam ki. Mikor kiálltam, akkor is kellett egy kis idő, mire “megérkeztem” a vizsgára. Aztán beindult a zene, elkezdtem mozogni, a többi jött magától.
A vizsga végén az oktatóm és a csoporttársaim is megdicsértek majd közösen arra a megállapításra jutottunk, hogy a gerinctréning igazán nekem való. Másnap két kellemes, de fárasztó találkozóm volt. Nap végén nem vágytam másra, csak hogy végre hazajussak, legyen egy kis nyugtom. Jól esett volna egy ölelés. Aztán hazafele a villamoson egyszer csak felszállt a mellettem lévő ajtón valaki. Nem láttam jól, de éreztem a kellemes jelenlétét. A sárga mellényére és cipőjére lettem figyelmes. Gondoltam, megnézem már jobban, kicsoda, micsoda ez a sárga valaki. Igazán tetszett, amit láttam! A szemem sarkából lestem, éreztem, ahogy néz. Amikor odapillantottam, zavartan rebbentek a szemei a másik irányba. Aztán az ajtóhoz közeledett, láttam, hogy le fog szállni. Gondoltam, na, most kellene felemelni azt a tekintetet! 3-2-1… Mielőtt leszállt, ránéztem. Ő egy kedves, meleg mosoly kíséretében visszanézett rám. Azt éreztem, hogy ez a tekintet, ez a mosoly NEKEM szól. Aztán leszállt. Ilyenkor mit is csinálnak a filmekben? Most nekem is le kéne szállnom? Én kifele lestem az ablakon, ő befele. Aztán az utolsó pillanatban leszálltam. Ő látta, és megvárt. Néhány hónapig kísértük egymás útját, aztán tovább haladtunk. A mai napig hálás vagyok érte.