Dányi Krisztián színész, szinkronszínész, rendező, az I. Womanity Fesztivál házigazdájaként is találkozhattatok vele tavaly novemberben. Krisztián rendkívül izgalmas ember, hajtja a maximalizmus. Önmagával a legkeményebb, nem tűri az amatőr habitust.
WOMANITY: 1997-ben végeztél a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta aktívan játszol színházban is, de leginkább szinkronizálsz. Mi terelt téged erre az útra?
DÁNYI KRISZTIÁN: Főiskolások voltunk, kollégisták a Vas utcában. A felsőbb évesek gyakran kaptak úgynevezett diszpót, akkor még az egyetlen működő szinkronstúdióba, a legendás Pannóniába. Egy zöld táblára írták ki a diszpókat a kollégium folyosóján, például: Molnár Laci hétfőn 8-tól 10-ig szinkron, gyártásvezető Molnár Piroska. Ha Laci nem ért rá, megkérdezett minket, hogy vállaljuk-e. Így mentem először szinkronizálni. Egy lengyel filmben lovas katona voltam, aki leszállt a lóról és nyögött egyet közben. Megcsináltam, mentem a pénztárhoz és kaptam ezer forintot; ebből a pénzből egy hétig éltem urasan. Így kezdődött. Aztán már név szerint engem is hívott Piroska, kaptam kisebb szerepeket, beindult a dolog. Ez így ment három évig, majd hat évre elszerződtem Kaposvárra, erre az időre vége lett, de 2002-ben újrakezdtem.
WOMANITY: Van-e olyan lehetőség vagy szerep, amelyet visszautasítottál vagy visszautasítanál, mert nem tudnál azonosulni vele?
DÁNYI KRISZTIÁN: Ha egy rendező nekem ad egy szerepet nem utasítom vissza, mert nem véletlenül gondolt rám. Ez színházban ugyanígy működik. Csodálkoztam tavaly, hogy Novotny Gyula szerepét kaptam a Nyitott ablak című előadásban, a Karinthy Színházban. Elkezdtük próbálni és ma már tudom, ott van bennem a kicsit együgyű, magát menekülésből ostobának beállító kisember, aki ódzkodik az erőszaktól, pedig katona.
WOMANITY: Bár alapvetően különbözik a színészet és a szinkronszínészet, éppúgy meg kell formálnod egy karaktert, csak az utóbbi esetben egyedül a hangodra számíthatsz. Hogyan hangolódsz rá ilyenkor a szerepeidre?
DÁNYI KRISZTIÁN: Egy szereppel azonosulni a színházban nehezebb, mert ott komplexebb a feladat. Azonosulni a szinkronszerepeimmel ritkán szoktam, néha még zavar is, ha elsírom magamat, mint a szereplő, ugyanis nem tudok utána olvasni. Volt már olyan film, ahol annyira a szerep hatása alá kerültem, hogy szünetet kellet kérnem, Zefirelli Napfivér, Holdnővér című filmjében Assisi Szent Ferencként. Ez megengedhetetlen, amatőr dolog, csúszik a stáb, a kolléga is, aki utánam van diszponálva és a többi. Innen is köszönöm Mauchner Józsefnek, hogy jól kezelte a nyafogásomat.
WOMANITY: A legtöbbeknek valószínűleg rejtélyes szakmának tűnik a szinkronszínészet. Hogyan kell elképzelni egy felvételt?
DÁNYI KRISZTIÁN: Ha szinkronizálok, egy kivetítőn látom a kollégát – a mimikáját, a gesztusait -, hallom a hangját. A fülemen van a fülhallgató, a kezemben a szöveg, fél szemem a képernyőn. Rövid idő alatt magas szintre lehet fejleszteni ezt a készséget, ha valaki jól tud blattolni, ismeretlen szöveget olvasni. Kell a jó ritmusérzék is, az nagyon fontos. Én zenélek. Gitározom, dobolok, cajónozom, ukulelézek, a ritmus a véremben van és ez egy nagyon jó alap.
WOMANITY: Nemrégiben elhatároztad, hogy te leszel az első szinkronszínész, aki nem csak a hangját fogja használni, hanem a kezeit is. A 90 Decibel Alapítványnál kezdtél el jelbeszédet tanulni, amit azóta is folyamatosan fejlesztesz. Különleges misszió. Miért érzed fontosnak, mi motivál téged ebben a tanulási folyamatban?
DÁNYI KRISZTIÁN: A jelnyelvet azért találtam ki, mert hallottam, hogy a filmeket jelelni is kell majd. Arra gondoltam, hogy miért ne lehetnék én az első szinkronizáló színész, aki jelelni is tud majd. Alap szinten megtanultam, meg is szerettem, de nagyon nehéz dolog. Együtt kellene ezzel nap, mint nap élnem ahhoz, hogy profi lehessek. Folyamatosan változik, sok a szleng, más a különböző csoportok nyelvhasználata. Folyamatosan azon dolgozom, hogy az előadásaimat jelelve is meg lehessen majd nézni; van olyan társulat, ahol ez már megvalósult. Most a rendezéssel próbálkozom, egy új darabot kezdünk márciusban Andresz Katalin főszereplésével a Karinthy Színházban, itt rendezőként próbálhatom ki magam.
Egy klassz program a szinkron jegyében Valentin-napra. A Womanity-re hivatkozva 25% kedvezménnyel vásárolhatod meg a jegyedet:
/szöveg: Hangai Lilla/