Az orr, amely nem csak egy szerv, hanem egy művészet, egy hivatás csúcspontja. Viki nőként, Franciaországban, a parfüm őshazájában vívta ki magának a megbecsülést és az elismerést. A tudása és tehetsége mellett ragyogó attitűdje is lenyűgöző.
WOMANITY: Az első kérdésem talán kicsit butának tűnhet, de számomra a parfümkészítés mindig is misztikus hivatás volt. Hogyan lesz valakiből orr?
MINYA VIKTÓRIA: Nálam ez egyáltalán nem volt tudatos. Egészen huszonéves koromig nem tudtam, hogy ezt lehet komolyan csinálni, mivel Magyarországon ez egyáltalán nem volt a kultúránk része. Mindig is nagyon szerettem az illatokat és rengeteg olyan momentum volt az életemben, amit nagyon intenzíven tudtam kötni illatokhoz. Sokkal több illatszervi emlékem volt, mint mondjuk vizuális. Szóval voltak jelek, de ez csak itt, Franciaországban tudatosult, hogy ez egy valódi szakma.
WOMANITY: Emlékszel arra az élményre, amikor először tudatosult benned, hogy ez egy valódi foglalkozás?
MINYA VIKTÓRIA: Egy könyv került a kezembe, ami a Parfüm 1997 címet viselte. Körülbelül a második oldalon leírták, hogy van egy parfümőr képző iskola és innentől kezdve teljesen biztos lettem benne, hogy ez az, amit kerestem. Ez egy nagyon erős és szép momentum volt.
A dolog szépséghibája az volt, hogy nagyon drága egy ilyen iskola. Abban az időben pedig muszáj volt elkezdenem pénzt keresni, hiszen akkor fejeztem be az egyetemet. Körülbelül négy évig dolgoztam humán erőforrás menedzserként, hogy félre tudjak tenni az iskolára.
WOMANITY: Rögös volt az út, amíg a célodig elértél, hogy saját márkát és parfümöt hozz létre? Gondoltad valaha úgy, hogy feladod?
MINYA VIKTÓRIA: Persze, nagyon sokszor. De valahogy mindig jóra fordultak a dolgok, vagy éppen aludtam egyet rá és másnap már egészen másképpen láttam a helyzetet. Vagy éppen elkezdtem azon gondolkodni, hogy akkor mégis mit csinálnék helyette és a vége mindig az volt, hogy nem tudtam elengedni ezt az álmot. Volt olyan is, hogy az akkor még csak barátom, most már férjem segített túllendülni a nehézségeken.
Visszanézve ma már azt gondolom, hogy az összes buktató azért volt, mert meg kellett belőle tanulnom valamit és ezek a dolgok később mindig hasznomra váltak; mi több, azt tudom mondani, hogy kellett, hogy ezeket így tapasztaljam meg. Nem mindig egyszerű a mindennapokban így élni, de igyekszem pozitívan tekinteni mindenre.
WOMANITY: A parfümkészítés mestersége teljes mértékben tanulható, vagy születni is kell rá?
MINYA VIKTÓRIA: Azt gondolom, hogy tanulható, de persze nem árt, ha van valamilyen kötődés ehhez a szakmához. Nagyon sokat kell hozzá szagolgatni. Az orrot én mindig az izomhoz szoktam hasonlítani. Minél többet edzi az ember, annál erősebb lesz. Így ez a rész igazából csak szorgalom kérdése.
WOMANITY: Ez egy férfiak által uralt szakma. Milyen nőként helyt állni benne? Többet kell bizonyítanod?
MINYA VIKTÓRIA: Igen, azt gondolom, hogy igen. Nő is vagyok és még csak nem is francia. A legtöbb helyen alapvetően szkeptikusan álltak hozzám, de ez mindig megváltozott, miután bizonyítottam. De azt hozzá kell tennem, hogy az elmúlt párszáz évben valóban a férfiuralom volt a tendencia, az elmúlt két évtizedben ez is enyhülni látszik. A nők végre itt is megmutathatták a rátermettségüket, meg azt is, hogy olyan töltettel tudnak ellátni egy parfümöt, amivel talán a férfiak nem. Szerencsére kiegyenlítődni látszik ez a helyzet.
Én például dolgoztam egy olyan parfümcégnél, ahol a főnöknőn és rajtam kívül minden kolléga férfi volt az ötven fős csapatban.
WOMANITY: Miben különbözhet a férfiak és a nők stílusa az alkotásban?
MINYA VIKTÓRIA: Általánosítani nem lehet, de a tapasztalatom szerinte a két nem teljesen más energiákat visz bele az alkotási folyamatba. Minden parfümőr más. Van, aki a poetikusabb oldalát fogja meg, van, aki az intellektuálisabbat, van, aki nagyon metodista.
WOMANITY: Van inspiráló példaképed a szakmán belül?
MINYA VIKTÓRIA: Volt szerencsém Olivier Cresp-el együtt dolgozni, ő készítette például az Angel parfümöt, a Nina Ricci Nina illatát, vagy a Dolce&Gabbana Light Blue-ját. Tőle nagyon sokat tanultam és ő volt az első, akinek megmutattam a saját alkotásaimat. Az nagyon jó érzés volt, amikor a Hedonist-ra azt mondta, hogy ennek a parfümnek saját személyisége van. Azóta is, ha rá gondolok, mindig elmosolyodom; nagyon jóleső érzéssel tölt el a mai napig.
WOMANITY: Milyen érzés megmutatni a saját alkotásodat, a saját „gyermekedet” valakinek? Tartasz a reakcióktól?
MINYA VIKTÓRIA: Alapvetően mindig reménykedik az ember, hogy amit létrehoz, az majd mindenkinek tetszik. Persze ez sosincs így. Ilyenkor lemeztelenedik az ember. Nem véletlenül szokták azt mondani a művészek, hogy amikor megmutatják a művüket, teljes mértékben lemeztelenednek a közönség előtt. Valóban ilyen érzés.
Amikor Olivier-nek megmutattam a parfümömet egy dologban biztos voltam, hogy bármi, amit mond, az nagyon hasznos lesz. Szerencsére neki nagyon tetszett, de akár mondhatta volna azt is, hogy nem tetszik neki, akkor is megfogadtam volna minden szavát.
WOMANITY: A Hedonist illatodat három éven keresztül alkottad. Hogyan zajlik le nálad a parfümkészítés folyamata? Amikor illatot hozol létre egy érzést szeretnél üvegbe zárni vagy konkrét kompozíciók vannak a fejedben?
MINYA VIKTÓRIA: Ez érdekes egyébként, sokszor változó is. Már van egy séma, amit meg tudtam fogalmazni magamnak, az pedig az, hogy: először van egy élmény, ahonnan az inspiráció érkezik. Az lehet egy álom, egy járókelő mellettem az utcán, de akár egy idézet is, ami elkezd gondolkodtatni. Nemrég például voltam egy múzeumban, Bejrútban, ott láttam egy műtárgyat, ami elindított egy folyamatot bennem, amin később konkrétan elkezdtem dolgozni.
Utána van egy állapot, amikor csak emésztgetem, gondolkodom rajta. Aztán annyira erős lesz a kísértés, hogy le kell vezetni papírra, el kell kezdeni dolgozni rajta. Szó szerint feszíti az ember izmait ez az érzés. Azt szoktam mondani, hogy a vénámban érzem.
Aztán következik az a több ezer próbálkozás, amit szó szerint kell érteni; így próbálok minél közelebb jutni ahhoz, amit elképzeltem. Természetesen nem vaktában lövöldözöm, nagyjából lehet tudni, hogy miből mi lesz majd, de van a világon hozzávetőlegesen négyezer nyersanyag, ezeknek a pontos reakcióját és viselkedését egymással sosem lehet biztosra tudni. Ha az utóbbi három hónapban látod, hogy semmit nem haladtál, vagy éppen egy formula körül köröz az ember folyamatosan, akkor azért lehet sejteni, hogy valószínűleg készen van. De ez is változó. Néha teljesen egyértelmű, néha nem.
Az utolsó metódus pedig a tesztelés. A Hedonist-ot például odaadtam a barátnőimnek, akik mind úgy jöttek vissza hozzám, hogy nagyon tetszik nekik, de a férjeik konkrétan mag vannak tőle őrülve. Akkor tudtam, hogy ez annyira rossz nem lehet.
WOMANITY: Hordod a saját alkotásaidat?
MINYA VIKTÓRIA: Igen, abszolút. A Hedonist a kedvencem és én mindig azt szoktam mondani, hogy ez egy tipikus ’tudni kell viselni’ illat. Kifejezetten érzéki. Hétköznap azonban nem hordok illatot, mert ha dolgozom valamin, azt mindig ki kell próbálni a bőrön, így kvázi állandóan parfümöt viselek. Hétköznapi a munkaügyi illatok, hétvégén áldozom a személyes kedvenceknek.
WOMANITY: Mi a kedvenc illatod?
MINYA VIKTÓRIA: A mandarint nagyon szeretem, a mostani kedvencem még a gyömbér. Szinte minden fűszert imádok, a feketeborstól kezdve a fahéjon át. Nagyon nehéz kiemelni egyet, mert valamiért szinte mindet nagyon szeretem.
Parfümök közül nagy kedvenceim a Salvador Dalí illatok, de Laura Biagiotti is hatalmas momentum volt az életemben.
(szöveg: Hangai Lilla, képek: Parfums Viktoria Minya Facebook)