Egy nő legnagyobb erénye ma az lehet, ha nyitott szemmel, tudatosan, mégis feminim érzékenységgel létezik az őt körülvevő világban. Ahhoz, hogy a nő minden körülmények között nő maradjon a saját személyiségének érvényesítése mellett is, bizony odafigyeléssel jár.Mörk Leonórával beszélgettünk hamarosan megjelenő könyvéről, a feminizmusról és a cseppfolyós, nemek közötti határvonalról.
WOMANITY: A női társadalom sokat köszönhet a szüfrazsettek bátorságának. Nem véres szájú feministaként mondom ezt, de az emancipációra igenis szükség volt és még közel sem értünk a megkezdett út végére. Nőként mit gondolsz a feminizmusról?
MÖRK LEONÓRA: A feminizmus nem extra előjogokat követel a nőknek, csak ugyanannyit, amennyi a férfiaknak jár. Például, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjunk, vagy szabadon rendelkezhessünk a testünkkel, ne más akarja megmondani, szüljünk-e vagy sem, mikor és hány gyereket. A szüfrazsettek nem pusztán a választójogért harcoltak, hanem a megkülönböztetéssel járó valamennyi hátrány, a nők jogi, gazdasági, pénzügyi, szexuális alávetettsége ellen. Ezek ugyanis társadalmi, és nem biológiai adottságok: amikor kitört az I. világháború, mindjárt kiderült, hogy a nők is tudnak gyárban dolgozni meg mentőautót vezetni. Manapság, legalábbis a nyugati világban, természetesnek vesszük, hogy járhatunk egyetemre vagy lehet saját bankszámlánk, és közben hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, mi mindent köszönhetünk az első feministáknak. Attól tartok, nincs az a nemes cél, amiért én képes lennék elviselni, hogy megvernek a rendőrök, börtönbe zárnak és a torkomon ledugott tölcséren át erőszakkal táplálnak. Ők mindezt kibírták, ráadásul nem saját magukért, hanem az összes nőért. Emmeline Pankhurstnek volt pénze, támogató családja, normális, megértő férje, üldögélhetett volna elégedetten a szalonjában egy csésze teával a kezében, mégsem tette.
WOMANITY: Talán a rosszul értelmezett feminizmus eredménye, hogy a férfi-nő szerepek összemosódtak. Hiszel a hagyományos szerepekben, vagy készen állsz befogadni az új irányzatokat? Legyen szó gyesen lévő férfiakról vagy vasmarokkal uralkodó női felső-vezetőkről.
MÖRK LEONÓRA: Én a választás híve vagyok. Sokféle élethelyzet, személyiség, párkapcsolat és pályaív létezik, és ideális esetben mindenki szabadon választhat a lehetőségek széles skálájáról. Hadd döntsem már el én, hogyan teljesítem be a női princípiumomat, ahogyan a férfi is dönthesse el, ő hogyan teljesíti be az övét.
Fotó: Falus Kriszta
WOMANITY: Ha rád gondolok, mindig az jut először eszembe, hogy egy rendkívül céltudatos, erős nővel állok szemben. Könyvet írsz, magazint szerkesztesz, menedzseled önmagadat. Soha nem érezted, hogy emiatt akár férfiak, akár nők megtartanák azt a bizonyos két lépés távolságot?
MÖRK LEONÓRA: Örülök, ha így érzed, én ezt bóknak veszem. Nyilván mindenki más arcát mutatja a külvilág, illetve a családja meg a barátai felé, és én a személyiségem sebezhető részét nem szívesen tenném közszemlére. Ha az embert mások erősnek tartják, annak egyetlen hátránya, hogy hajlamosak mindenfélét a nyakába sózni, konkrét teendőket és lelki terheket egyaránt, abból a megfontolásból, hogy „úgyis megoldja”. Amikor először vettem részt Hellinger-féle családállításon (ezt a motívumot később felhasználtam A Hellinger-Madonnában), annak az volt a legnagyobb tanulsága számomra, hogy nem kell mindig erősnek lennem, és mindent nekem megoldanom. Ami a két vagy több lépés távolságot illeti, egyáltalán nem bánom, sokkal érdekesebb onnan lépegetni fokozatosan a másik felé, mint azonnal egymás nyakába ugrani.
WOMANITY: Azt hallottam, hogy az új könyved egy fiatal lányról szól, aki férfiruhába kénytelen öltözni, hogy elérhesse a vágyait. Honnan merítettél ihletet az íráshoz?
MÖRK LEONÓRA: Régóta szerettem volna olyan regényt írni, amelyik csak a múltban játszódik. Aztán rájöttem, hogy számomra a múltnak a jelenből nézve van igazán értelme, ha azt vizsgálhatom, hogyan hatott a tegnap a mára. Az új könyvem ennek megfelelően két idősíkon játszódik, most, illetve az 1720-as években, és a két lány sorsában számos párhuzamosság adódik. Ugyanakkor a múltbéli hősnő hiába a kor viszonyaihoz képest liberálisan nevelt lány, bizonyos dolgokat mégis csak férfiruhába öltözve tud megcsinálni, és ebből izgalmas komplikációk adódnak. Hogy mást ne mondjak, ma ha egy nő együtt akarja tölteni az éjszakát egy férfival, hipp-hopp megoldja, 300 évvel ezelőtt azért ez jóval több szervezést igényelt. Emlékszem, a Büszkeség és balítélet tévésorozat idején megkérdezték a két főszereplőt, szerintük volt-e szex Elizabeth és Mr. Darcy között az esküvő előtt, és mindketten határozott igennel válaszoltak. Szóval a párok régen is megoldották, ahogyan az én szereplőim is megoldják.
WOMANITY: Hogyan zajlik nálad a könyvírás folyamata? Egészen a csírázó gondolatoktól, a befejezett kéziratig.
MÖRK LEONÓRA: Ennek a regénynek az ötlete akkor született meg bennem, amikor tavaly nyáron Drezdában, a királyi kincstárban teljesen lenyűgözött néhány igazgyöngyből és drágakövekből összerakott, kicsi figura. Úgy éreztem, ezek az 1700-as évek elején készült alakok – köztük táncosnő, szakács, katona, orvos és egy táncoló törpe – nem akárkik, hanem valakik, vagyis a művész a körülötte élő emberekről mintázta őket, és együtt egy történetet mesélnek el. Ezt a történetet próbáltam kitalálni. Aztán megtudtam, hogy a figurák többségének alkotója ismeretlen, és akkor képzeletben egyszerre magam előtt láttam egy fiatal lányt, aki éppen egy ilyen gyöngyfigurán dolgozik. Ehhez jöttek a saját egyetemista kori, drezdai emlékeim. A többi regényem is úgy indult, hogy hasonló víziókat láttam, aztán már csak össze kell fonni a szálakat.
Fotó: Falus Kriszta
WOMANITY: Sokan gondolják a romantikus regényekről, hogy nem gazdagítják semmivel az ember lelkét, csak múló örömöt okoznak az olvasónak. A te könyveid valahogy mégis túlmutatnak ezen a múló örömön. Talán a karakterek részletgazdagsága miatt. Tudatos volt számodra ez az irány, vagy spontán módon fakadt belőled, amikor elkezdtél írni?
MÖRK LEONÓRA: Az írás nagyon intim műfaj, hiszen az ember az érzéseiből és a gondolataiból építkezik, tehát nem is tudnék másképp írni, mint ahogyan teszem. Már sokszor idéztem Toni Morrisont, aki azt mondta, ha van egy könyv, amit szívesen elolvasnál, de még nem írták meg, írd meg! A regényeimről amúgy jellemzően olyanok szokták azt gondolni, hogy két borító között X száz oldal üres locsogás, akik soha bele se néztek egyikbe sem. Ehhez képest a Holdfény szonátáról többektől is kaptam olyan visszajelzést, hogy szerintük a történet a szerelmi szál nélkül is megállna a lábán. Nekem fontos a romantikus vonulat, és az olvasóknak is, ahogy az egyik kedves kolléganőm fogalmazott: ki ne hagyd a szerelmeseket, én miattuk olvasom a könyveidet! A lényeg azonban a történet, és ennek csak az egyik eleme, hogy közben két ember egymásra talál. Mindegyik regényemben felbukkannak aktuális témák is, A Hellinger-Madonnában például a 2. világháború idején elrabolt festmény után nyomoz a hősnő, és a mai napig rengeteg ilyen műkincs lappang. A Holdfény szonátában a férfi főszereplő ellen internetes lejárató kampány indul, amire sajnos rendszeresen látunk példát. A legújabb könyvem pedig férfi és női lét között mozgó szereplőjével azt a témát érinti, amit mostanában többen feszegetnek, hogy a két nem közötti határvonal könnyen lehet cseppfolyós.
(szöveg: Hangai Lilla)