Szente Vajk - "Pont a siker tart a földön"
100%Összpontszám
Olvasói értékelés: (1 Szavazás)
100%

Hogyan kezeli egy művész a mindenre kiterjedő perfekcionizmusát? A hivatásában a saját maga szolgálatába állítja, hogy még magasabb nívójú értéket hozzon létre, magánemberként pedig egyszerűen egyenlő sorokba rendezi a mogyorókrémet a boltban… Így mindenki boldog.

 

 

 

 

WOMANITY: A megjelenésed azt sugallja, hogy egy nagyon pozitív, energikus ember vagy. Ilyen az alaptermészeted vagy ezt a hozzáállást tudatosan fejleszted?

SZENTE VAJK: Pontosan így, ebben a sorrendben. Minden energiámmal az alvás ellen voltam pici koromban, és lám, úgy alakult, hogy később ne is legyen rá időm. Valahogy hiányzik belőlem a fáradtság-gén. A pozitív gondolkodás viszont nem csak egy frázis, idővel ráébredtem, nagymértékű teljesítményorientáltsággal párosul, és ha már itt tartunk, magával a teljesítménnyel is. Az önkép is komplexebb lesz, szóval, megéri jóra gondolni.

 

WOMANITY: Mennyire központi kérdés nálad a személyiségfejlesztés a mindennapokban?

SZENTE VAJK: Remélem nem gyalázat azt mondani, hogy kevésbé, mert mostanában elég körvonalazottnak érzem magam. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem fogok már mozdulni önmagamon belül, de most úgy érzem, stabil helyen van a személyiségem, békében, de lendülettel tele. A tapasztalatom az, hogy a siker jobban építi, mint a kudarc. Érdekes módon talán pont a siker tart a földön, mert utólag az csapódik le belőle, hogy mennyi munka, alázat és odaadás útján lehet elérni.

 10666024_655219737945334_2389696835714635413_n (1)

WOMANITY: Te is Békés megyéből származol, akárcsak én. Ezért tapasztalatból tudom, hogy nem kimondottan frekventált megye Magyarországon. Milyen érzés volt felkerülni a fővárosba és lépésről lépésre haladni a siker felé vezető úton? Milyen hatással volt ez a fiatal, önmagát kereső énedre?

SZENTE VAJK: Szerencse szerintem, hogy a nagy lépések mindig egy picit korábban érkeztek az adott életkoromhoz képest. Húsz éves voltam az első kőszínházi főszerepemnél, huszonkilenc, amikor Szirtes Tamás tanár úr, a Madách Színház igazgatója úgy döntött, hogy bemutatásra kerül a Csoportterápia, életem első színdarabja, amit Galambos Attilával és Bolba Tamással írtunk. Békéscsabáról indulni inkább előny volt, mint hátrány, a családom miatt. Békés, boldog, okos emberek a szüleim és a maguk tiszta és egyenes világképükkel indítottak útnak. Mégis furcsa, hogy sokszor azt érzem, bármennyire jó csomagot kaptam tőlük, mégis ezer és egy helyen elcsúszhatott volna minden. Erre mindenki azt mondja, milyen szerencsés vagyok. Velük kapcsolatban igen. De egy ponton túl egyedül kell rúgni a gólokat, ha élhetek egy ilyen sporthasonlattal.

 

WOMANITY: Mennyire volt nehéz önmagad maradni? Hiszen nem csak ismert, hanem elismert is lettél.

SZENTE VAJK: A személyiségemen nagyot változtatott, hogy 2012-ben a tanár úr lehetőséget adott az első nagyszínpadi rendezésemre otthon, a Madách Színházban. Egyszer csak felelősséget kellett vállalnom jó néhány színészért; figyelni rájuk, a kiegyensúlyozottságukra, az érzelmeikre úgy, hogy a maximumot tudják nyújtani. Ez a felelősségvállalás a következő és az azutáni munkákra is kiterjedt és ma már jó néhány színésszel kapcsolatban érzem, hogy egy csapat vagyunk, közösen haladunk az úton, ami egy közönségcentrikus, de új formákat kereső színházeszmény felé vezet. Megint csak Szirtes tanár úrnak lehet hálát adni, hogy erre lehetőséget biztosít. S ha ennek a gondolatnak állhatok az élén, az nem csak nagyon megtisztelő, hanem markáns vonalakat is rajzol a személyiségem köré. A fantáziát szárnyra kelti, az énképet földön tartja.

 

WOMANITY: Írsz, rendezel, műsort vezetsz, színészkedsz. A média és a színház világában mindenhol otthagyod a névjegyedet. Hogy lehet menedzselni ezeket a feladatokat egyszerre?

SZENTE VAJK: Nem egyszerű, ez tény. De van négy védőangyalom, akik koordinálják az életem különböző részleteit és megpróbálják bebizonyítani, hogy elég egy napra huszonnégy óra. Én ebben gyakran kételkedem, de mit van mit tenni. Az is sokat segít, hogy minden közeg nagyon inspiráló. A televízió különös világa, egy nagy beszélgetés a tanár úrral, egy remek, agyrobbanós meeting Túri Lajos koreográfussal vagy egy könnyesre nevetős darabírás Galambos Attilával, aztán egy fergeteges este a színpadon Nagy Sanyival. Most, hogy így mondom, tényleg könnyen eltelik huszonnégy óra…

 

WOMANITY: Mennyire jellemző rád a maximalizmus és a perfekcionizmus? Segít vagy gátol a hivatásodban?

SZENTE VAJK: A leghatározottabban segít. Mindig. Mindenben. Ha valaki perfekcionista, nem szabad azt gondolnia, hogy attól nehezebb lesz a munka. Attól fog érni valamit. A múltkor egy tökéletes rím megtalálása negyvenöt percig tartott. Volt addig jó pár jó, néhány nagyon jó, de megvártuk, hogy megérkezzen a tökéletes. Egyetlen másodperc sem volt fölösleges. A perfekcionizmus a munkában az egekig visz. Amikor viszont a boltban azt nézed, hogy a mogyorókrémek miért nem párhuzamosan vannak egymás mellett, az egyik sorban miért hét van, a másikban pedig nyolc, na az már egy másik kérdés. Ezzel igyekszem megbirkózni. De minden megoldható. Átrakom három ötös sorba, és mindenki boldog.

 

 

 

(szöveg: Hangai Lilla, fotó: Szente Vajk Facebook)