Polgár Juditot csak csodálni tudjuk
%Összpontszám
Olvasói értékelés: (0 Szavazások)
0%

2015. augusztus 20-án a Sándor-palotában egy igazán fantasztikus nő, kiváló sportoló, csodálatos ember vehette át a 2013-ban alapított, Magyarország jelenleg legrangosabb állami elismerését, a Magyar Királyi Szent István-rendet, amely olyan személyiségeknek adományozható, akiknek kiemelkedő életműve és nemzetközi elismertsége Magyarország hírnevét szolgálja világszerte.

 

Ma minden idők legjobb női sakkozója, az idén tavasszal  visszavonult Polgár Judit mellett Eötvös Péter világhírű zeneszerző vehette át ezt a kitüntetést.

Polgár Juditot csak csodálni lehet az eddig elért eredményeiért, hiszen már kilenc éves korában nyerte az első nemzetközi versenyét, majd tizenkét és tizennégy évesen korosztályos világbajnok lett a fiúk között. Szintén tizenkét esztendősen a magyar sakktörténelem első női olimpiai bajnokságát nyerte nővéreivel, Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval, amely eredménynek 1990-ben újra örülhetett az egész ország. 1991-ben, mindössze tizenöt évesen a világ legfiatalabb férfi nemzetközi nagymestere lett, és 1989 óta megszakítás nélkül a visszavonulásáig, azaz huszonöt éven keresztül vezette a női világranglistát.

Számos nemzetközi megmérettetésen, páros mérkőzésen, világválogatottként, rapidversenyeken férfiakat és nőket egyaránt hihetetlen magabiztossággal és elszántsággal utasított maga mögé. Összesen hétszer kapott sakk Oscar-díjat, nem mellékesen pedig az évszázad sakkozónőjének választották, sőt egy amerikai újság felmérése szerint egyedüli nőként szerepel a világ tíz legintelligensebb ember között.

pj

Azonban Polgár Juditnak nem csak az éles helyzetekben ismerhetjük el a munkásságát, hanem 2012-ben elindította az alapítványát, amely célja, hogy a közoktatásban egyedülálló, komplex módszerrel segítse a gyerekek képességeinek fejlődésért. 2013-tól az általa készített Képességfejlesztő sakk az általános iskolák alsó tagozatában önálló választható tantárgy lett, amelyhez Sakkpalota címmel tankönyv és munkafüzet is készült tanári kézikönyvvel kiegészítve.

Nehéz lenne felsorolni, hogy mennyi díjat és kitüntetést kapott az elmúlt években az életműve elismeréseként, mégis kiemelnénk egyet: 2014. január 23-én a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének közgyűlése egyhangúan beszavazták a tagok közé, amivel ő lett az első olyan sportoló, akit még aktív korában érhetett ez a megtiszteltetés. 

Bár március óta a versenyszerű sakkozást abbahagyta, inkább a sportág nemzetközi népszerűsítésére, az alapítványi munkára, az oktatási módszer kidolgozására, illetve a családjára koncentrál. Mindenesetre mindenképpen érdemes őt figyelemmel kísérni, nem csak azért, mert június 6-tól a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitánya, és vélhetően még sok siker fog a nevéhez kötődni, hanem mert kimagasló értékeiből és inspiráló személyiségéből rengeteget tanulhatunk, igazi példakép lehet mindannyiunk számára.

 

Az eddigi díjazottak:

2013: Egerszegi Krisztina olimpiai és világbajnok úszó, Lámfalussy Sándor közgazdász

2014: Kertész Imre Nobel-díjas író, Rubik Ernő feltaláló

    Fotó: www.juditpolgar.com/hu, Szöveg: Prischetzky Réka