Hogy egy bizonyos történet rendszeres követésének megvan a maga utánozhatatlan varázsa, nos ez a tény már a mostanra megszépült emlékű Isaura idejében is tapintható volt. Sokat változott azonban a délutáni műsorsáv szappanoperái óta a világ, mára a sorozatgyártás dollármilliárdos húzóágazat, a sorozatfogyasztás pedig magas presztízsű zászlóshajója a kortárs kultúránknak.
Sorozat-forradalom
A televízióban folytatásokban közölt, fikciós mozgóképes formátumnak a szappanopera csupán egyetlen műfaja a sok közül, noha az elsők között alakult ki a hatvanas évek Amerikájában, és valóban a szappanokról kapta a nevét. Egészen pontosan azokról a szappanreklámokról, amelyeket e hétköznap délutáni műsorsávban játszott, alapvetően otthon, háztartásbeliként tévéző, középkorú nőknek szánt alkotások szüneteiben sugároztak. Ettől és ennek latin-amerikai testvérétől, a teleregénytől is jól megkülönböztethetőek az akár napi, akár heti bontásban bemutatott egyéb televíziós sorozatok. S bár ezek műfajukat tekintve is fokozatosan egyre változatosabbá váltak, a tévés sorozatok követése sokáig őrizte azt a megbélyegzettséget, amely a szappanoperákkal és a teleregényekkel alakult ki.
Mi változott a tévében?
Mondhatjuk, hogy csaknem minden. Hosszú évtizedekig a televízió számított a legmeghatározóbb médiumnak, miután széles körben elterjedt a háztartásokban először USA-, majd világszerte. A mozihoz képest rendkívül új, speciális helyzeténél fogva sok olyan mozgóképes formátumot és műfajt hozott létre, amelyre addig nem volt példa. Rendkívüli diadalmenetét azonban a széleskörű internethozzáférés és az ezzel változó tartalomfogyasztói szokások megtorpanásra késztették.
A kétezres évek után tömegek kezdtek elpártolni a televíziótól, a mai fiatal és középgenerációra pedig kimondottan jellemző, hogy szabadidejüket szeretik saját maguk beosztani, ezért szívesebben követik a médiatartalmakat is az interneten, ahol bármikor elérik kedvenc műsoraikat, nem kell egy adott időpontban a készülék előtt ülniük. Az eNET és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület közös, 2014-ben készült felmérése szerint a 18-29-es és a 30-39-es korosztályban is drasztikusan az élre tört az online tartalomfogyasztás, a televízió szerepe pedig jelentősen leértékelődött, a közösségi oldalak mögött kullognak a sorban. Ez a tendencia az USA-ban már évekkel korábban érzékelhető volt, a televíziós nézettségek éppen a kereskedelmileg jelentős korcsoportoknál zuhant látványosan. Legfőbb ideje volt tenni valamit – egykor a tévé a mozitól „hódította el” a nézőket, most azonban az internettel kell megküzdenie.
A presztízs-sorozatok korszaka
Az amerikai sorozatgyártásra – ahogy minden dollármilliós ipari tevékenységre – jellemző volt (és bizonyos értelemben még mindig jellemző) a biztonsági játék és a sikeres receptek futószalagon történő gyártása. Erre azonban a nézők jelentős része nem volt kíváncsi többé. Ki kellett törni a keretek közül, a változás elindításához pedig a kis kábelszolgáltatók bizonyultak a legtalpraesettebbnek és legkreatívabbnak. A nagy, országos csatornákkal szemben a kábelszolgáltatásra elő kell fizetnie a fogyasztónak, a cégnek tehát legfőbb érdeke, hogy valamivel felkeltse a vevő kíváncsiságát a saját tartalmaira.
Így kezdtek el olyan kezdetben relatíve alacsony költségvetésű, ám rendkívül innovatív, izgalmas, bonyolult történetekkel és valószerű karakterekkel operáló sorozatokat gyártani, amelyek nagyon újak, váratlanok és merészek voltak, ezzel pedig hamar nagy presztízsre tettek szert.
Haverok kanapéjáról a halottasházba
A szappanoperákra és a mellettük korán nagy népszerűségre szert tett sitcomokra (szituációs komédiákra) is jellemző, hogy kevés helyszínnel és sok stúdiófelvétellel, valamint meghatározott, kisszámú szereplőgárdával dolgoznak. A történet mindig igyekszik fenntartani az aktuális érdeklődésünket, a sztori kiindulási pontja azonban viszonylag egyszerű és könnyen érthető. Ezzel szemben a korai presztízssorozatok kiléptek a stúdiók jól bevilágított sablonvilágából és a mozifilmek esztétikájához nyúltak vissza. Jellemző volt rájuk az izgalmas, szokatlan koncepció, a lassan, ám hitelesen bontakozó történet és a realisztikus szereplők.
A szappanoperákkal és a sitcommal ellentétben nem egy kisközösség mindennapjait követik végig, mindig bírnak egy meghatározott főszereplővel, aki köré fonódik a történet, és akivel a néző azonosulhat. Így kerülhettünk szinte egyik napról a másikra a Jó barátok vagy a Rém rendes család jól ismert nappalijából például a Sírhant művek halottasházába az HBO 2001 és 2005 között futó, kultikus sorozatában. Ez a kábelszolgáltató a kezdetektől innovatív és bátor módon állt a sorozatgyártáshoz, az említett példa mellett neki köszönhetjük a sorozatreneszánsz egyik legmeghatározóbb alapművét, a Drótot vagy az Ozt. S bár az HBO azóta is stabilan szállítja a minőségi, mindig megújulásra kész munkákat, a mára hatalmas népszerűségre szert tett, ám a kezdetekkor még rizikós vállalkozásnak számító A trónok harcától a Híradósokig vagy legújabban a Hatalmas kis hazugságokig, az azóta egyértelműen trenddé vált új sorozatfelfogás átterjedt a többi gyártóra is.
Mára pedig ott tartunk, hogy míg az egykori nagy példakép, a hollywoodi Álomgyár csupán bevétel szempontjából betonbiztos, ám fantáziátlan franchise-okban gondolkodik és elárasztják a mozikat az egy kaptafára készülő, meglehetősen unalmas felfogásban bemutatott, hagyományos történetekkel, addig a tévében dúskálhatunk a valóban izgalmas és rendkívüli sztorikban, összetett karakterek valószerű életét követhetjük, hiteles társadalmi látleletet és valódi drámákat kapunk hétről hétre.
A kortárs populáris kultúra legnépszerűbb ágazatává így napjainkra a nívós televíziós sorozatok váltak, amelyek képesek úgy szórakoztatni, hogy folyamatosan tréningezik az intellektusunkat és az esztétikai érzékünket is.
Szöveg: Dombai Dóra, Kiemelt kép:USA Today, fotó: youtube.com