bannerfesztival

 

A Nemzet Művésze, Juhász Ferenc lánya, Juhász Anna éppoly szelíden, de határozottan áll a magyar irodalom bástyájaként, mint édesapja tette. Irodalmárként, kulturális menedzserként Anna minden nap szerelméért, a magyar irodalomért dolgozik. De nem is munka ez számára, inkább küldetés. A II. Womanity Fesztiválon személyesen is megismerhetitek őt, és a látásmódját.

 

WOMANITY: Édesapád rendkívül karakteres alakja a magyar költészetnek. Ugyan te nem írsz verseket, de a hazai irodalmi életben legalább olyan markánsan jelen vagy. Mennyire inspirálta édesapád az irodalomhoz fűződő viszonyodat?

JUHÁSZ ANNA: Hiszem, hogy meghatározó, milyen környezetbe, családba születünk bele. Gazdagság, szegénység, béke, harc, olvasás, munka, tanulás – gyermekkorunk, fejlődésünk állomásai ezek, lépésről lépésre alakíthatjuk ki saját hangunkat, világunkat arra építkezve vagy épp attól lázadva, mit kaptunk, amit hordozunk magunkban és emlékeinkben. Nálam lázadásról nem volt szó, az irodalom, a művészet mindenben benne volt, az életünk át volt itatva a költészettel, és ez vezetett saját utam felismeréséhez is. Ahhoz a közeghez, ahol otthon érzem magam, ahol az irodalomé a főszerep, s így dolgozhatok minden nap egy célért, amit nem is tekintek munkának.

 

WOMANITY: Nőként mennyire nehéz érvényesülnöd az irodalmi életben, mennyire volt nehéz elérni azt, hogy komolyan vegyenek? Ebben a hivatásban vannak a nők felé irányuló előítéletek?

JUHÁSZ ANNA: Épp a napokban gondolkodtam arról, mennyire nehezíti az életünket minden területen a sok előítélet, skatulya, elvárás, ítélkezés. Több boldog ember lenne, ha az emberek mernének saját belső hangjukra hallgatni és azt csinálnák, azt az utat mernék választani, amit őszintén szeretnének. Én éppúgy szeretem az irodalmat, mint sok más művészeti ágat, szeretek öltözködni, szeretek mindent, ami a nőiséghez kapcsolódik, de miért ne szeretném? Nem hiszem, hogy vannak női foglalkozások és férfimunkák, hogy lenne női irodalom meg gyerek irodalom – jó szöveg van, jó vers, vagy kevésbé jó. Az én életem úgy alakult, hogy az irodalmi szervező munkát éreztem magamhoz a legközelebbinek, s éppúgy kellett a saját hangomért és stílusom kialakításáért végigjárnom lépcsőket, megtanulni „kezelni” a vezetéknevemet – Édesapámat a szakmában mindenki ismeri -, mint a nőiségemmel bánni. Talán az előbbi, amit fontosabbnak tartok.

 

WOMANITY: Mit gondolsz, a hazai társadalomnak mennyire fontos az irodalom megismerése túl a kötelező olvasmányokon, bemagolandó verseken és évszámokon, amivel az általános és középiskolai évek telnek?

JUHÁSZ ANNA: Számomra természetes volt az irodalom, a költészet, a próza, a dráma széles ismerete születésem óta, ezért nekem már általános iskolában a magyar óra ismerős személyek és otthon sokszor emlegetett alkotók bűvöletében telt. Minden iskolámban remek magyar tanáraim voltak, így nálunk nem a „magolás” és a tollba diktálás volt a jellemző, hanem a szerzőről, egy műről való közös gondolkodás, az írók megismerése. A gyermeki kreativitás egyik legnagyobb ellensége véleményem szerint az, amikor a saját gondolatokat nem díjazzák, a gyerekek nem merik elmondani a saját olvasatukat egy-egy szövegről, korról, versről. Az irodalom, a művészet a legnagyobb teremtett gazdagság, ami az életet, egy-egy kort, társadalmat jellemez. Mindennek az alapja. Ezt a gazdagságot kellene minden gyermek szívébe belenyomni, elültetni, mint egy magot, mert így felnőve egészen másképp viszonyulnának az emberek egymáshoz, problémához, nehézséghez, szépséghez, élethez. Ez is az irodalomtanítás feladata és felelőssége. 

 

WOMANITY: Irodalmárként, művészeti vezetőként, szerkesztőként nagyon jó rálátásod van a könyv-olvasási szokásokra, tendenciákra. Hogyan olvasunk mi, magyarok?

JUHÁSZ ANNA: Én hagyományos olvasó vagyok, a lakásunk faltól-falig könyvespolcokkal van tele, amiben egymás mögött két-három sorban sorakoznak tematikusan a kötetek, albumok. Számomra ez a legszebb egy lakásban: a sok könyv, és az a miliő, amit ez termet – lehetőségekkel, a tudás és gondolkodás vágyának megteremtésével, a világ egy aspektusának befogadásával. Szeretem a könyvet: megfogni, szagolni, kinyitni, becsukni. De ez a klasszikus vonal, emellett legtöbb barátom már könyvolvasót használ, az valóban sokkal praktikusabb, illetve otthon, utazásokkor a hangoskönyv. Amikor tömegközlekedéssel utazom, boldogan tapasztalom, hogy sok ember kezében látok könyvet, illetve a pár évvel ezelőtt elkezdett „akcióm”, hogy a közösségi oldalon minden nap verset teszek ki, egyre népszerűbb. Az irodalmi rendezvényekre is nagyon sokan járnak – én úgy látom, igenis az irodalom, a magyar irodalom népszerű és az emberek figyelnek a művészetre, szeretnek olvasni.

 

WOMANITY: Ilyen mennyiségű tudással, tapasztalattal a hátad mögött mennyire vagy kritikus, ha saját magadnak választasz könyvet? Mit olvasol szívesen, mik a kedvenced és miért pont azok?

JUHÁSZ ANNA: Nagyon szerencsés vagyok, hisz olyan munkám van, ami a legkedvesebb foglalkozásom is: olvashatok; hazánk legkiválóbb alkotóival beszélgethetek, tőlük tanulhatok. Ez nagy szerencse és nagy kiváltság – igyekszem minden percben értékelni. Az estjeimre felkészülve vannak „kötelező olvasmányaim”, de egy-egy utazáskor, nyaraláskor olyan könyvek is előkerülnek, amiket nem felkészülésből, hanem kíváncsiságból olvasok. Most például nagyon várom Grecsó Krisztián új kötetét, Zalán Tibor legszebb verseit, nagy hatással volt rám Bartis Attila A vége című regénye, de az asztalomon van Naomi Wood Mrs. Hemingway című könyve is, ami a híres író és feleségei történetét meséli el.

 

WOMANITY: Emlékszem rá, hogy nagyon könnyen megtanultam olvasni, de nagyjából gimis koromig nem szerettem igazán. Aztán egyszer csak felfedeztem a varázsát és azóta havi két-három könyv a minimális limitem. Anélkül, hogy bírálnánk az oktatást, szerinted mit tehetnének az iskolákban már egészen kicsi kortól elkezdve, hogy az olvasás élmény legyen mindenki számára?

JUHÁSZ ANNA: Hiszek abban, legyen az irodalom óra vagy irodalmi est, hogy az marad meg bennünk igazán, amihez élmények kapcsolódnak. Az emberi történetek nagyon fontosak, látni, hallani, megismerni a másikat, egy alkotót, egy életművet, egy életet. Ha az irodalomhoz, egy-egy vershez élmény kapcsolódik, ha közösen gondolkodunk, ha megengedjük magunknak, hogy belelássunk, mögé lássunk egy regénynek, szerzőnek, döntésnek, versnek, belénk ég. Gondolkodásra késztet, akár saját döntéseinkkel, helyzeteinkkel kapcsolatban. Az irodalom erre, ezért is jó és hasznos. Gazdagodunk, és jobban megismerhetjük magunkat általa, és talán ez a legtöbb, amit várhatunk az életben a művészettől.

 

WOMANITY: Milyen cél lebegett a szemed előtt, amikor megalkottad a Hadik Kávéházas irodalmi esteket?

JUHÁSZ ANNA: A célom az volt, hogy azt a gazdagságot, amibe beleszülettem, amit a sorstól, szüleimtől kaptam, megmutassam és megoszthassam másokkal. Hogy egy olyan közösséget teremtsek kollégáimmal együtt, ahol az összekötő kapocs az emberek között a művészet. Ahol hasonló gondolkodású emberek találkozhatnak. Ahol politikamentesen, értékközpontú programokon bemutatkozhat a magyar költészet, kultúra. Az a célom a mai napig, hogy minden hozzánk látogató életébe gazdagságot hozzunk a magyar művészet bemutatásával. Úgy érzem, jó úton járunk.

 

 

 

(szöveg: Hangai Lilla)

JUHÁSZ ANNA – „Én úgy látom, igenis az irodalom, a magyar irodalom népszerű…”
89%Összpontszám
Olvasói értékelés: (5 Szavazások)
89%

Kapcsolódó bejegyzések