„Sosem volt a gondolatomban, hogy valaha majd külföldön fogok élni, és az sem, hogy a férjem egy másik ország szülöttje lesz. Így alakult, és nagyon boldog vagyok.” Orsi Mild Svédországban pedagógusként építette fel művészkarrierjét úgy, hogy közben végig az a kedves magyar lány maradt, aki tíz évvel ezelőtt a nyakába vette az ismeretlent.
WOMANITY: Autodidakta módon tanultál festeni. Hogyan körvonalazódott benned, hogy festeni akarsz, méghozzá a saját utadat járva?
ORSI MILD: Művész családból származom. Rengeteg alkotó órának voltam a szemtanúja már gyerekként, sokat hallottam a művészetekről és rengeteg alkotás vett körül otthon. Viszonylag hamar elhatároztam azonban, hogy pedagógus leszek, amit a mai napig nagyon szeretek. Az első főiskolai tanulmányaim során azonban megint közel kerültem a művészetekhez, és több fantasztikus művész tanárom volt, akiktől rengeteget tanultam. Gyakorlati téren több technikát elsajátítottam és elméletben is, művészettörténetből írtam az első diplomámat. Azt hiszem, ekkor körvonalazódott bennem először, hogy mi is a művészet, hogy nekem mit is jelent. Végül harminc éves korom körül alakult úgy, hogy mindez kikívánkozott belőlem, és addigra már a stílusomat is megtaláltam. Azt a stílust, amiben hitelesnek érzem magam, mint alkotó.
WOMANITY: Mikor alkotsz a legintenzívebben? Vannak-e olyan élethelyzetek vagy érzelmek, amelyek nagyon erőteljesen inspirálnak téged?
ORSI MILD: A festés számomra olyan, mint egy kis, csendes sziget. Valami, amire szükségem van. Akkor is alkotok, ha szomorú vagyok, és akkor is, ha vidám, mert valahogy mindig ugyanazon a „szigeten” kötök ki. Ez a sziget nyugalmat ad és rengeteg energiát. Nagyon sok dolog inspirál, lehet az egy személy, egy helyszín vagy esemény. Nem nagy dolgokra gondolok, hanem egyszerű, mindennapi dolgokra. Legszívesebben korán reggel alkotok, amikor még mindenki alszik.
WOMANITY: Ismerős számodra az „alkotói válság”? Ha igen, hogyan kezeled a helyzetet?
ORSI MILD: A festésnek és a vele járó dolgoknak megvan a természetes dinamikája. Bizonyos napokon, heteken, szinte csak festek, akár több képet is pár nap alatt. Aztán napokig vagy hetekig kiállításokat szervezek. Aztán reklámanyagot készítek. A kiállítások is sok időt vesznek igénybe. Mindegyik részt szeretem, és ezek egymást erősítik. Mire oda jutok, hogy megint alkotok, addigra tele vagyok új ötlettel. Szükség van alkotásmentes napokra.
Az alkotás öröméhez azért az is hozzátartozik, hogy a tanári állásomat is megtartottam, mert azt is nagyon szeretem. Ezáltal nem kell görcsösen létrehoznom, képeket eladnom, ahhoz, hogy meg tudjak élni.
WOMANITY: Állatfigurákat festesz emberi alakok helyett. Miért ezt a kifejezésmódot választottad?
ORSI MILD: Erre nagyon nehéz válaszolnom, és azt gondolom, az alkotóknak – akár íróról, zenészről, festőről vagy szobrászról van szó -, nincs mindig arra válasza, hogy mit miért fest vagy mire gondolt az alkotás közben. Hogy én mire gondolok közben, az maradjon azon a kis szigeten, ahova néha elkalandozok. Ha így utólag próbálom megmagyarázni a képeimen látottakat, akkor azt tudom mondani, hogy a különféle állatok segítségével tudom illusztrálni azt, hogy mi emberek mennyire különbözőek vagyunk, de valahol mégis egyformák. Egy helyen élünk és mindenkinek vér folyik az ereiben.
Képeim a naivista alkotásokhoz hasonlóak, azzal a kis különbséggel, hogy én nem csak az érzéseim után megyek, hanem alaposan megtervezem a kompozíciót és a színvilágot is. Magamban ezt elneveztem szisztematikus naivizmusnak. Az emberek szeretik az állatokat, és sokakból kellemes érzést csalogatnak elő a képeim, sokan elmosolyodnak, nevetnek.
WOMANITY: Milyen Svédországban művésznek lenni? Hogy állnak a svédek a művészetekhez?
ORSI MILD: Több, mint tíz éve élek itt, sosem volt a gondolatomban, hogy valaha majd külföldön fogok élni, és az sem, hogy a férjem egy másik ország szülöttje lesz. Így alakult, és nagyon boldog vagyok. De amit itt elértem festőként, az egy nagyon kemény munkának köszönhető. Nulláról, ha nem lentebbről indultam el. Mondjuk, nem vagyok olyan, aki bármit könnyen felad: amit a fejembe veszek, azt megvalósítom. Elhatároztam, hogy festeni fogok, és szeretném, ha a festményeim ismertté válnának. Olyan sok rossz dolog van a világban, azt gondolom, a képeim mosolyt csalnak az arcokra, és ez nekem sokat jelent. Nagyon sok svéd művészkollégám van, és nagyon összetartóak vagyunk. Az évek során egyszer nem éltem meg itt kellemetlenséget, mindenki örül a másik sikereinek, én is szívesen állítok ki másokkal.
WOMANITY: Kik a festő kedvenc festőid? Ezek a művészek mennyire ihletnek téged a munkád során?
ORSI MILD: Nagyon-nagyon sok kedvenc festőm van. Az olyan alkotókat szeretem különösen, akik a saját fejük után mennek. Magával ragadóak számomra a különös személyiségek. Tényleg csak néhány példát mondanék a teljesség igénye nélkül: Csontváry, van Gogh, Hopper, Munch vagy Schiele. Dali és Picasso is nagy egyéniségek voltak, még ha nem is tetszik minden művük. Festményekből egyébként sokkal több kedvencem van, mint alkotóból, ami azt hiszem logikus.
Van pár festményem, amelyek az úgynevezett Art History Project by OMA keretében készültek, ilyenkor kifejezetten egy másik alkotó munkája volt az inspiráció.
WOMANITY: Visszatérő motívumaid a halacskás tó és a magányos ember. Mit jelentenek számodra ezek a szimbólumok?
ORSI MILD: Van pár visszatérő motívum, valóban. Ezek egyrészt a játékosság része, másrészt segít abban, hogy a festményeim, az OMA-világ egységes legyen. A magányos ember alakját sokan keresik a képeken. Kalapja van és bottal vagy húzós táskával látható, mindig fekete. Megvan az inspiráció, de ezt nem szeretném leleplezni. Azt azonban elmondhatom, hogy ez az egyedüli emberi forma a festményeken. Bízom benne, hogy a befogadónak is megvannak a saját gondolatai ezzel kapcsolatban. A halacskás tó pedig egy minta, amit szintén nagyon kedvelek. Egyrészt technikailag kitölti a teret, másrészt ez is egy ismertetőjegyem lett az évek során.
Március 1-jén nyílik a budapesti HellóAnyu Kávézóban Orsi kiállítása, nyáron pedig az édesapjával, Móczi Sándorral együtt állít ki Jánossomorján; a megnyitó július 11-én lesz.
(szöveg: Hangai Lilla, képek: Orsi Mild Art Facebook)