Karmikus elrendeltetés ez az utazás. Több ezerszer mantráztam már magamban a nyugtató, békítő, varázsszót: Toszkána. Ez a kellemesen bizsergető név és néhány mesebeli tájkép abban az illúzióban tartott életem teátrális időszakaiban, hogy ha jó leszek, a Paradicsomba, vagyis Toszkánába jutok.
Évekig meghitten zsongott a fejemben az ésszerűtlen gondolat. Amikor fájt, megőrjített, kétségbe ejtett valami, segítségül hívtam a megjátszott kiegyensúlyozottság isteneit és rendületlenül hittem, hogy Toszkána az a hely, ahol megbékél, ráébred, elcsendesül a világ és vele együtt én is. Ez a projekt az én El Camino-m. Hosszú út vezetett ide, mintha a hullámvasút legmagasabb pontjáról a mélybe zuhanás érzésével a torkomban érkeztem volna meg a Paradicsom küszöbére. Most pedig két hétre megállítom az időt és várom, hogy Toszkána megtisztítsa az aurámat. Itt bárki lehetek.
Nehéz megalkudni a ténnyel, hogy a várakozás víziója mindig meghaladja az átélés realitását. Ennek ellenére képtelenségnek tűnt, hogy a tartomány első találkozásra nem hozta meg az „elájulok” pillanatot. A kilencórás autópályaútról letérve aligha éreztem azt a bizonyos átütő (útikönyvekben is) Paradicsomi miliőt. Azóta eltelt három nap, már közelebbről figyelem kiegyensúlyozottság isteneinek remekművét és minden percben, minden méteren elájulok.
Toszkána nem adja magát könnyedén. Messziről, szerényen megvillantja hullámzó dombjait, a ködös hegyek között átszűrődő napfénnyel sejteti bájait, mediterrán derűvel mosolyog a több száz éves falakra felfutó, színes virágokon keresztül, majd óvatosan, szerényen avat be elképesztő szellemi értékeibe, mikor végre kézen fog és villáit, művészeti alkotásait, emlékeit mutatja.
Visszafogottan vadászik a bókokra, nem várja el, hogy rázúduljon a figyelem. A titkait csak annak tárja fel, aki valóban érteni, érezni akarja és ehhez elég időt ad neki. Mesterien működő létezésével pedig folyton csak tanít és tanít és tanít…
Az első hetet a Mugello-völgyre néző Agroturismo-ban (falusi szálláshely) töltjük Borgo San Lorenzo-ban, a hely neve Poggio Alle Ville. Az erdő közepén felépült mini Toszkánába égig érő ciprusok által gondosan védett, kavicsos út vezet. A házunk ablakából kinézve úgy érzem, mintha a saját, elképzelt, ideális világom ablakához préselném az arcomat minden reggel.
-
- Poggio Alle Ville
-
- Poggio Alle Ville
-
- Caffe Lorenzo Ruffina-ban
Imádom itt a csendben rejtőzködő hangos részleteket, a régi bútorok közé csempészett modern komponenseket és kezdem már megszokni az olasz reggelizőkben (bárokban), éttermekben elkövetett étkezések előtt szükséges rövid imáimat is, amiket azért suttogok, nehogy lelassuljon az anyagcserém ebben a két hétben. A pizzák, péksütemények és egyéb, túl szemtelen ételek valószínűleg Olaszország saját bejáratú tüntetői a fentebb részletezett kiegyensúlyozottság és felhőtlen boldogság ellen.
A következő beszámolókban olyan szálláshelyeket, éttermeket és látnivalókat ajánlok majd, amelyeket nem szabad kihagyni, ha Te is szívesen araszolnál a csodálatos Toszkána megismerésének útján.
(szöveg: Czagány Alexandra)